„Nem ez a Barca a világ legjobbja!”

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 3. 15:37
Pep Guardiolának jólesnek a dicsérő szavak, de a Barcelona vezetőedzője a Real Madrid elleni 5-0 után sem hiszi, hogy csapata a földkerekség valaha volt legütősebb alakulata. A média azután vetette fel ennek a lehetőségét, hogy az ősi riválisa leradírozta a katalán óriás. Guardiola pedig sokkal szerényebb annál, minthogy azonnal rábólintson. Sőt!


"Hogy mi lennénk a történelem legjobb csapata? Nem, nem mi vagyunk azok! A hétfői összecsapást követően talán könnyebb ezt mondani, de Arrigo Sacchi Milanja, a Di Stefano-féle Real Madrid, vagy a Johan Cruyff által trenírozott Barcelona is jobb volt nálunk. Felesleges ezen elmélkedni."

Az edző tehát igyekszik mindenkit visszahúzni a földre, mi több, Guardiola kihangsúlyozta, a Real Madrid most már sokkal veszélyesebb rájuk nézve, mint kettejük meccse előtt volt.

"Ha eddig veszélyesek voltak, mostantól szuperveszélyesek! - folytatta a katalánok vezetőedzője. - A kétpontos előnyünk egyenlő a nullával, az égvilágon semmit sem jelent."

A tréner hozzátette, az Osasuna ellen felkészült a csapat, s bár tudja, hogy Pamplonába menni nem leányálom, győzni szeretne.

"Camacho kiváló edző, remekül összerakta együttesét. Odahaza kiváló mutatóval rendelkezik az Osasuna, aki meg netán a hétfői eredményből kiindulva sima sikert jósol nekünk, az hatalmasat téved."

Az Osasuna-Barcelona találkozóra szombat este nyolckor kerül sor, amit a SportHirado.hu ÉLŐben közvetít.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Meghúzódott Lionel Messi
Kihagyta a Barcelona csütörtöki edzését argentin aranylabdása, Lionel Messi - közölte a katalánok hivatalos honlapja. Könnyebb combizomhúzódásra panaszkodik....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vadócz: Minket nem fal fel a Barca!
Vadócz Krisztián a SportHirado.hu-nak elmondta, senki se számítson arra, hogy olyan könnyű préda lesz az Osasuna szombat este a Barcelonának, mint hétfőn a Real Madrid volt. Van ellenszer, még ha az űrfutballjával hódító Barca...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
BARCELONA: ÖT, real madrid: nulla
A Barcelona a földdel tette egyenlővé a Real Madridot, az 5-0 hűen tükrözi a két csapat között tátongó szakadékot a hétfői El Clásicón. A blancók nem tudták emelt fővel elviselni a katalánok iskolafociját, a ráadásban...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu