Rooney már 27 gólnál jár ebben a szezonban, „mindössze” 15 találattal marad el Cristiano Ronaldo 2007-2008-as teljesítményétől. A válogatott csatár szeretné felülmúlni barátja produkcióját, de trénere úgy véli, nem a korábbi manchesteri kedvenc megelőzésével kellene törődnie.
Közeledik az AC Milan elleni BL-nyolcaddöntő visszavágója és a Premier League-ben is tíz fontos összecsapás vár az MU-ra, Wazza frissessége pedig sokat érhet a folytatásban.
„Még tíz találkozó vár ránk a bajnokságban és reméljük, hogy a Bajnokok Ligájában is játszunk még hatszor. A Ligakupa-döntővel együtt ez összesen tizenhét mérkőzést jelent. Ha meccsenként egy gólt szerez, akkor negyvennégynél köt ki. De ez hatalmas nyomást jelenthet, igaz, ki ne szeretne ilyen csúcsot elérni. Pihennie is kellene, így nem biztos, hogy pályára küldöm a Villa ellen. Alaposan ki kell még elemeznem a dolgot, mert Rooney mindig játszani akar, nehéz őt visszatartani” – jelentette ki Fergie.
Érdekesség, hogy a címvédő Manchester United eddig hatszor találkozott a birminghamiekkel és csak egyszer győzött. A Villa négyszer múlta felül a Vörös Ördögöket, legutóbb 1994. március 27-én nyert 3-1-re a döntőben.
MU: Wayne Rooney kimaradhat a kezdőből
Szerző: shLétrehozva: 2010. február 27. 18:55
Pazar formája ellenére is elképzelhető, hogy Wayne Rooney nem lesz tagja a Manchester United kezdőcsapatának az Aston Villa elleni vasárnapi Ligakupa-döntőben. Sir Alex Ferguson ugyanis némi pihenőt szeretne juttatni csapata első számú klasszisának.

FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS