Bébé soha nem játszott magasabb szinten, mint portugál harmadosztály, miután az őt ingyen szerződtető Guimaraesben nem lépett pályára élvonalbeli mérkőzésen. Az Estrela de Amadora korábbi vezetőedzője, Jorge Paxaio most elárulta, 2009 januárjában kényszerből eladásra kínálták őt, hiába.
„Az előző szezonban teljesen elfogyott a pénzünk és mindenáron el szerettük volna adni Bébét – emlékezett vissza a tréner a másfél évvel ezelőtti állapotokra. – Szerte Angliában és Európában világgá kürtöltük, 150 ezer euróért bárki viheti, de fittyet hánytak ránk. Senki sem bízott benne, mivel a harmadosztálynál magasabb szinten soha nem futballozott."
„Ezek után alaposan meglepett, amikor meghallottam, hogy a Unitedhez igazolt. Azt hittem, hogy egy nagyobb portugál klub, vagy egy közepes európai együttes viszi el, de legmerészebb álmaimban sem gondoltam a Manchester Unitedre" – magyarázta Paxaio.
A lap viszonyításképpen Bébé fizetéséről a következőket írta: „Tavaly évi 12 ezer eurót keresett az Estrelában, amely egyenlő jelenlegi heti angol fizetésével" – nagyot fordult a világ a támadó körül annyi biztos.
Az ügyben megszólalt a luzitán csatár egykori ügynöke, Goncalo Reis is, aki elmondta, miért vihették volna tavaly aprópénzért védencét: „Mivel klubja képtelen volt fizetni járandóságát, ezért felbontottuk szerződését, így ingyen igazolhatóvá vált" – ezt használta ki az azóta milliókat kasszírozó Guimaraes.
„A United játékosmegfigyelői bármikor megkereshettek volna tavaly, örömmel belementem volna bármilyen üzletbe. Persze megértem, hogy az előzményekről nem sokat tudott a Manchester játékosmegfigyelője, aki csak az idei nyáron lejátszott néhány felkészülési meccs alapján mérlegelt és informálta feletteseit Bébé képességeiről."
„Ettől függetlenül úgy gondolom, egy nagyszerű játékossal erősítettek az angolok" – tette hozzá Reis.
A Manchester United új igazolása, Bébé olyan gyenge teljesítményt nyújtott edzésen, hogy még a tartalékcsapatból is kirakták. Úgy tűnik, a több mint hétmillió fontért igazolt portugál támadó egyhamar nem hozza vissza az...
Tovább a teljes cikkhez »
A Manchester United menedzsereként Sir Alex Ferguson sok játékost igazolt már, ám legutóbbi szerzeménye, Bébé kuriózumnak számít. Már ha egyáltalán az ifjú támadót a skót mester szerzeményének tekinthetjük, hiszen legutóbbi...
Tovább a teljes cikkhez »
Mikor már mindenki azt hitte, Sir Alex Ferguson véglegesítette a Manchester United labdarúgócsapatának keretét robbant a bomba, az együttes leigazolta a portugál Bebét. A Vitória Guimaraes csatára források szerint 7,6 millió...
Tovább a teljes cikkhez »
