Mourinho kiröhögte Ronaldót! - videó

Szerző: shLétrehozva: 2011. január 17. 12:58
A Real Madrid "totógyilkos" 1-1-et játszott a ligautolsó Almería otthonában, ám csapata kiábrándító játéka ellenére José Mourinho talált alkalmat a jókedvre. A második félidőben Cristiano Ronaldo szeretett volna nagyon elfejelni egy labdát, olyannyira, hogy felmászott az egyik hazai játékos hátára-nyakára. A blancók portugál mestere akkorát kacagott, hogy majdnem a kispad mellé ült, de utána is tenyerébe temette arcát. Ez aranyos pillanat volt!


 

"Buktunk két pontot, de az első félidőt látva a végeredmény igazságosnak mondható - elemzett korrekten Mourinho. - Ugyanakkor Pérez Lasa sporttárs megint elfújta a meccset. Nem szeretnék rosszat mondani róla, de ugyanaz az ember maradt, aki 1996-ban is volt. Régóta ismerem. Jó lenne, és a bajnokságnak is jót tenne, ha a Barcelonával azonos mércével éreznének irántunk a játékvezetők."

"De nem elsősorban emiatt lett döntetlen a vége: jól védekezett az ellenfél, mi pedig nem azt játszottuk, amit tudunk. Meglehet, fáradtabbak voltunk a szokásosnál, de ne felejtsük, ők is játszottak múlt hét közepén kupameccset. Természetesen még mindig meg akarjuk nyerni a bajnokságot, most azonban nem tehetek mást, minthogy gratuláljak az Almeríának."

MOURINHO KACAJA:

A bajnokság állása féltávnál:
1. Barcelona 19 17 1 1 61 11 50 52
2. Real Madrid 19 15 3 1 47 17 30 48
3. Villarreal  19 12 3 4 38 20 18 39
4. Valencia  19 11 4 4 29 20 9 37
5. Espanyol 19 11 1 7 25 25 0 34
6. Athletic Bilbao 19 9 2 8 29 31 -2 29
7. Atlético Madrid 18 8 3 7 28 23 5 27
8. Mallorca 18 8 3 7 23 21 2 27
9. Getafe 19 8 3 8 28 29 -1 27
10. Sevilla 19 8 2 9 26 31 -5 26
11. Real Sociedad 19 8 1 10 29 31 -2 25
12. Hércules  19 6 4 9 22 28 -6 22
13. Deportivo 19 5 6 8 15 26 -11 21
14. Santander 19 5 5 9 15 26 -11 20
15. Osasuna 19 4 6 9 17 25 -8 18
16. Málaga  19 5 2 12 24 41 -17 17
17. Sporting Gijón 19 3 7 9 17 27 -10 16
18. Zaragoza 19 3 7 9 17 32 -15 16
19. Levante  19 4 3 12 19 30 -11 15
20. Almería 19 2 8 9 17 32 -15 14

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Leégette magát a Real Madrid Almeríában!
VIDEÓ! Hatalmas meglepetésre 1-1-es döntetlent játszott, azaz pontot csent a ligautolsó Almería odahaza a Real Madridtól a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában. A kiscsapat Ulloa révén szerzett vezetést egy...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu