Mourinho: Győzött az ellenség, vagyis én

Szerző: shLétrehozva: 2010. március 17. 10:20
Elképzelhető-e szebb visszatérés az egykori sikerek helyszínére, mint amilyet José Mourinho kedden este bemutatott? Nehezen... A Chelsea egykori menedzsere immáron az Internazionalét irányítva, kettős győzelemmel lépett át egykori munkaadóján, bejutva ezzel a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé. A szakember szerint teljesen megérdemelt győzelmet arattak, míg Carlo Ancelotti, a Kékek főnöke úgy véli, ez a fiaskó elegendő motivációt jelent a bajnoki versengés során.


Mourinho elmondta, jó érzés volt visszatérni a Stamford Bridge-re, rengeteg szép emlék köti Londonhoz és nagyon szereti az itteni embereket, a barátait. Ám gyorsan hozzátette, ő most ellenfélként, szinte ellenségként jött, látott és győzött.

„Ma én voltam az ellenség, és az ellenség győzött. Ilyen az élet. Nagyon fontos siker volt ez az edzői karrierem szempontjából, de nem életem legnagyobb diadala. Az még várat magára" - mondta Mourinho a meccset követően.

„Teljesen megérdemeltük a győzelmet, kezünkben tartottuk az irányítást. A Chelsea játékosain érződött, hogy tartanak tőlünk. Ivanovics és Zsirkov például kifejezetten gyengén játszott mind támadásban, mind védekezésben. Teljesítményükön látszódott minden kétség a mérkőzést illetően. Nem mondom, hogy az Inter jobb csapat, mint korábbi együttesem, de ezúttal sokkal többet nyújtottunk" - folytatta a korábban a Portót is irányító tréner. Már csak azért is boldog lehet a portugál, mert csapata sorozatban három elbukott BL-nyolcaddöntő után tudta végre tovább verekedni magát a legrangosabb európai kupatornán. 

Kollégája, Carlo Ancelotti inkább igyekszik optimistán, a jövőbe tekintve felfogni ezt a kudarcot. „Ez a vereség kellő motivációt adhat a bajnokság és az FA Kupa hátralévő részében. Sajnálom, hogy nem játszottunk legalább olyan jól, mint az első mérkőzésen. A következő meccseinken óriási nyomás lesz rajtunk."

Reuters
Drogba nem érti... Fotó: Reuters

A tavalyi, Barcelona elleni elődöntőt követően újfent ideges viselkedésével, mintsem góljaival hívta fel magára a figyelmet a hazaiak elefántcsontparti támadója, Didier Drogba, aki az összecsapás hajrájában Thiago Mottának pörkölt oda egyet. Stark sporttárs azonnal kiállította a futballistát, aki természetesen kisangyalként nézett az eset után a játékvezetőre.

„Igen, ráléptem a vádlijára, de úgy gondolom, hogy nem érdemeltem meg a piros lapot. Rettenetes eredmény, hogy nem folytathatjuk a Bajnokok Ligájában. Most még jobban, erőteljesebben kell majd koncentrálnunk a bajnokságra és a kupára" - mondta a klasszis.

EMLÉKEZTETŐ:
CHELSEA-INTERNAZIONALE 0-1 (0-0) (összesítésben: 1-3)
London, Stamford Bridge, 38 ezer néző, vezette: Wolfgang Stark.
CHELSEA: Turnbull - Ivanovics, Alex, Terry, Zsirkov (Kalou, 73.) - Ballack (J. Cole, 62.), Mikel, Lampard - Anelka, Drogba, Malouda. Menedzser: Carlo Ancelotti.
Cserék: R. Taylor - kapus, Carvalho, J. Cole, Kalou, Sturridge, Belletti, Bruma
INTERNAZIONALE: J. César - Maicon, Lúcio, Samuel, Zanetti - Cambiasso, Sneijder (Mariga, 85.), T. Motta - Pandev (Sztankovics, 75.), Eto'o, Milito. Vezetőedző: José Mourinho.
Cserék: Toldo - kapus, Córdoba, Sztankovics, Quaresma, Mariga, Materazzi, Santon. 
Gólszerző: Eto'o (78.)
Piros lap: Drogba (86.)
Sárga lap: Malouda (55.), Drogba (57.), Alex (83.), Terry (89.), ill. Eto'o (17.), T. Motta (48.), Lúcio (53.), J. César (82.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Mourinho háborút nyert a Chelsea ellen
A José Mourinho vezette Internazionale kettős győzelemmel jutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, miután Samuel Eto'o góljával Londonban is megverte a portugál edzőfejedelem egykori csapatát, a Chelsea-t. A labilis idegzetű...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Chelsea-Inter: visszaszámlálás!
Eljött az igazság pillanata! Hátrányból indul a Chelsea az Internazionale ellen a Stamford Bridge-en, ahol a harmadik számú kapus Turnbull védi majd a Kékek kapuját. Gigászi küzdelem várható az olasz bajnok és a Premier...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Mourinho, a Bridge és az érzelgősség
Carlo Ancelotti szerint csak a Chelsea-n múlik, hogy bejut-e kedden a Bajnokok Ligája-negyeddöntőjébe, mert ha csapata azt nyújtja, amit tud, akkor senki sem állhat az útjába. José Mourinho azt jósolja, a kezdő sípszótól...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nem utazik Londonba Balotelli!
Super Mario nélkül indul harcba a negyeddöntőbe jutásért az Inter kedd este a Bajnokok Ligájában a Chelsea otthonában. A Sky Sport 24 úgy tudja, José Mourinho vezetőedző nem nevezi a keretbe Mario Balotellit annak ellenére, hogy...
Tovább a teljes cikkhez »

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu