Azt már régóta rebesgették, hogy a lábtörése óta mellőzött David Villa nyáron elhagyja a Barcelona csapatát, és lehetséges kérőként leginkább a Tottenham Hotspurt, az Arsenalt, ritkábban pedig a Fiorentinát, a Chelsea-t és a Manchester Unitedet emlegette a sajtó.
Aztán hétfőn bombaként robbant a hír, hogy a 31 éves csatár az Álvaro Negredóról lecsúszó Atlético Madridé lett. A biztosítékot nem is ez verte ki sok helyen, hanem az, hogy a játékos nevetségesen alacsony összegért, 2,1 millió euróért váltott klubot, amihez az évek alatt további 2+1 millió jöhet.
Ha már sok szurkoló körében ez felháborodást okozott, az méginkább azt fog, hogy a Catalunya Radio értesülései szerint az érdeklődők közül a Tottenham és a Fiorentina is 3-4 millió euróval többet kínált a 92-szeres spanyol válogatott támadóért, mint az Atlético.
A rádió szerint a választás oka az lehetett, hogy Villa Spanyolországban akart maradni, mert be akar kerülni a spanyol keretbe a 2014-es brazíliai világbajnokságon, ráadásul az Atlético Madrid a Bajnokok Ligájában is indul, így több lehetősége lesz bizonyítani a legmagasabb szinten.
A Barcelona pedig tiszteletben akarta tartani a képességeihez képest az utóbbi időben sokat mellőzött David Villa kérését, és nem a pénz dominált a döntésnél.
Meglepetésre az Atlético Madrid lett a befutó a David Villáért folyó versenyben, a Barcelona ugyanis bejelentette hétfőn délután, hogy megegyezett a bajnoki bronzérmessel a támadó eladásáról. Ő lesz Radamel Falcao utódja....
Tovább a teljes cikkhez »
