Mezey fúrja Csizmadia szerződtetését

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 29. 10:51
Csizmadia Csaba, az FC Fehérvár labdarúgócsapatának korábbi válogatott védője visszatérhet Székesfehérvárra. Mindezt Mezey György sportigazgató is megerősítette, aki elárulta: már ötször tárgyalt a 24 éves labdarúgó menedzserével, de közel sem biztos, hogy a klub igényt tart az olasz másodosztályú Grossetotól távozó 12-szeres válogatott játékosra, mondván, Lázár Pál és Marko Andics is jobb nála. A szurkolók közben transzparenseken követelik vissza a csapatba a népszerű „Csizit”.


Az FC Fehérvár legutóbbi, Diósgyőr elleni hazai mérkőzésén az ultrák szektora előtt egy hatalmas felirat virított: „Csizi, Fehérvár visszavár!”

Mint köztudott, a romániai Marosvásárhelyről származó Csizmadia Csaba 2004-ben érkezett Székesfehérvárra az akkor még másodosztályú Kecskeméttől, s a mindössze 19 éves védő fiatal kora ellenére be is játszotta magát Csertői Aurél együttesébe. Teljesítménye Róth Antal figyelmét is felkeltette, aki csak azért nem hívta meg az U21-es válogatottba. mert Csizmadia nem rendelkezett magyar állampolgársággal. Ezt azonban 2006 végén megkapta, ám ekkor – bronzérmesként és Magyar Kupa-győztesként – távozott a súlyos anyagi gondokkal küzdő Fehérvártól.

Az osztrák Mattersburg kínált szerződést az NB I-ben 69 meccsen 9 gólt szerző hátvédnek, aki Ausztriában is alapember lett, ám idén januárban távozni kényszerült, ismét az anyagiak miatt. Január 31-én másfél éves szerződést kötött az olasz másodosztályban szereplő US Grossetoval, ahol azonban nem érzi jól magát.

Csizmadia már a télen találkozott a fehérvári vezetőkkel Horvátországban – ahol a piros-kékek edzőtáboroztak -, de akkor a szerződtetéséből nem lett semmi, így kerültek képbe az olaszok.

Most viszont fordult a kocka: Csizmadia vissza akar térni egykori sikerei színhelyére, s ebben a Videoton Baráti kör Egyesület is minden segítséget megad neki. Nem szokványos dolog, hogy a szurkolók beleszóljanak egy klub játékos igazolási politikájába, de Fehérváron nyílt titok: a drukkerek nem igazán kedvelik a jelenlegi vezetést, s több játékost is szívesebben látnának máshol. Csizmadiáért viszont rajonganak.

Mezey György, az FC Fehérvár sportigazgatója viszont így kommentálta az eseményeket:

„Egyelőre csak telefonon beszéltünk Csizmadia Csabával, s azt a tájékoztatást adtuk neki, hogy jelenleg Marko Andics és Lázár Pál mögött csak a harmadik számú védőként jöhetne számításba. Tudjuk, hogy mire képes, elismerjük a képességeit, de látni kell: most nem tagja még a válogatott bő keretének sem, mindenesetre tárgyalunk vele. Meg kell ismernünk az igényeit is, de már ötször beszéltem a menedzserével. Nem lenne szerencsés, ha csak a kispadot koptatná, annál ő sokkal többet ér. Ugyan Lázár Pál csak kölcsönben szerepel Fehérváron, de kész van a szerződése, amit csak alá kell írnia. Mindössze 21 éves, nagyon nagy tehetség, aki folyamatosan fejlődik, így mi mellette tesszük le a voksunkat.”

Információink szerint még a hétvégi bajnoki forduló előtt végleg eldőlhet a játékos sorsa, aki a SportHírado.hu megkeresésére így nyilatkozott:

„Haza szeretnék menni, mert itt Olaszországban nem érzem jól magam. Amióta itt vagyok, még egyszer sem kaptam fizetést, ráadásul hol játszom, hol nem. Leginkább nem… Amikor idekerültem, az első két mérkőzésen pályára léptem, majd a következő hármon nem, mondván, hogy szokjam a nyelvet, a közeget. Aztán megint kaptam három meccset, majd kirúgták az edzőt. Az új tréner nem vett számításba, két meccset mégis kaptam tőle, aztán őt is kirúgták. Visszatért helyette a régi, akinél azóta sem játszom. Nem jó ez így, emellett még nem is fizetnek, úgyhogy váltani szeretnék. A szurkolók miatt nagyon szívesen visszatérnék Székesfehérvárra, de most még minden képlékeny…”

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu