Messi szerint Ronaldo nem elég jó!

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 7. 16:22
Lionel Messi úgy gondolja, az idei Aranylabda-szavazáson nem a legjobb játékos nyert, hiszen nem nevezte az elmúlt esztendő álomcsapatába Cristiano Ronaldót, a 2008-as év nyertesét. Az argentin támadó, aki a második lett a voksoláson, természetesen saját magát sem jelölte a legjobb tizenegybe.



Az argentin klasszis úgy gondolja, Cristiano Ronaldónál bizony van jobb játékos, hiszen az általa kijelölt 2008-as év legjobb csapatába nem „nevezte” a portugál zsenit. Ez azonban nem minden, hiszen a portugál szélső két csapattársát viszont „betette a kezdőbe”. Messi Rio Ferdinandnak és Wayne Rooneynak szavazott bizalmat, valamint az év edzőjének a szintén a Manchester United alkalmazásában álló Sir Alex Fergusont nevezte meg.


„Szeretem az ilyen típusú játékosokat – mondta az argentin Wayne Rooneyról. – Nagyszerűen kezeli a labdát és kivételes rúgótechnikája van, valamint a testfelépítését is remekül kihasználja. Nagyszerű befejező csatár.”


„Nagyon jó arányban nyeri a légi párharcokat, és a földön is remek teljesítményre képes – mondta Messi Ferdinandról. – Nehéz őt átjátszani.”


A Barcelona fiatal klasszisa magát nem nevezte a legjobb tizenegybe, ami érthető, azonban az, hogy Ronaldót is kihagyta az álomcsapatából, mindent elárul arról, hogy milyen játékosnak tartja.

 

MESSI 2008-AS ÁLOMCSAPATA:
Petr Cech (Chelsea) - Maicon (Inter), Rio Ferdinand (Manchester United), Carles Puyol (Barcelona), Giovanni van Bronckhorst (Feyenoord) - Javier Zanetti (Inter), Xavi (Barcelona), Cesc Fabregas (Arsenal), Andres Iniesta (Barcelona) - Sergio Agüero (Atletico Madrid), Wayne Rooney (Manchester United).

 

 

 

 


 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu