Az első félidőben a hazai együttes átadta a területet a fővárosi csapatnak, kontrákra építette játékát. A taktika a 19. percben Czvitkovics szép gólja révén vezetést eredményezett. A folytatásban is a ferencvárosiak voltak a kezdeményezőbbek, játékuk azonban nem volt gördülékeny. Helyzetekig még így is eljutott az FTC, egyenlítenie azonban nem sikerült, sőt, a Puskás Akadémia többször komoly ziccerbe került, igaz, újabb gólt nem tudott szerezni.
A fordulás után nagy erőkkel rohamozott az FTC, az 56. percben kapufáig jutott, egy ellentámadás végén mégis a hazaiak növelték előnyüket. A folytatásban a zöld-fehéreknek továbbra sem jött össze a gól, ráadásul Besicet a 73. percben kiállították, emberelőnyét pedig gyorsan újabb gólra váltotta a Puskás Akadémia. A vendégek gyorsan szépítettek, s több szép támadást is vezettek a hajrában, 3-1-re azonban így is a Puskás Akadémia győzött.
Az FTC játékosainak szombaton azzal a lelki teherrel kellett pályára lépniük, hogy trinidadi csapattársuk, a 22 éves Akeem Adams szerdán szívinfarktust kapott, azóta három műtéten esett át, de állapota továbbra is súlyos.
A Diósgyőr - a hazai védelem közreműködésével - már a harmadik percben megszerezte a vezetést Nikházi góljával. Az első félidő pörgős, eseménydús játékot hozott, és mindkét kapu előtt adódtak kisebb-nagyobb helyzetek. A somogyiak a szünet után az egyenlítésért küzdöttek, az újabb gólt mégis a Diósgyőr szerezte a 71. percben. Előnyét a folytatásban biztosan őrizte a DVTK, mely a látottak alapján megérdemelten nyert.
LABDARÚGÓ N NB I, 9. FORDULÓ: | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Puskás Akadémia-Ferencváros 3-1 (Czvitkovics 19., Lencse 58., 77., ill. Vaszicsku 79. - öngól; kiállítva: Besic 73.)
|