Megáll a lejtőn a Man. City, Liverpool?

Létrehozva: 2012. április 10. 14:25
Miközben a Manchester United, Arsenal páros az elmúlt kilenc fordulóban, tehát 18 mérkőzésen összesen öt, azaz öt pontot veszített, addig a Liverpool ezalatt ötöt szerzett, míg a Manchester City nyerő helyzetből szinte elbukta a Premier League-et. A 33. fordulóban kedden-szerdán fordul a kocka, azaz a kvartett sorsa?


 

BLACKBURN-LIVERPOOL, KEDD 21 ÓRA

Ha tavaly szapulták a Liverpoolt gyenge szereplése miatt, akkor a tavaszt nézve valósággal romokban hever az együttes. Utolsó kilenc bajnokijából csak egyet tudott megnyerni, az elmúlt nyolcból haton ki is kapott, és a Norwich, Fulham párossal azonos pontszámmal mindössze a nyolcadik. Nem az a teljesítmény, amelyet 130 millió euró tavalyi elköltése után elvárnának a vezetők és a szurkolók. Talán nem pörög rajta annyira a sajtó, de a fogadóirodák szerint Kenny Dalglish a legvalószínűbb, hogy a következő kirúgott menedzser lesz a Premier League-ben. Úgy hírlik, a Ligakupa önmagában édeskevés erre az idényre, és lehet, hogy az FA-kupa megnyerése is annak bizonyulhat. A feladat nem lesz könnyebb kedden, hiszen a kiesés ellen harcoló, mindössze az eliltott Anthony Modestét és a sérült Michel Salgadót nélkülöző Blackburn otthonába látogatnak a Vörösök. A szakember Lucas, Charlie Adam (mindkettő térd), Martin Kelly és Glen Johnson (mindkettő boka), továbbá az eltiltott Pepe Reina nélkül kénytelen összeállítani kezdőjét, de legalább a gyógyuló Daniel Aggerre számíhat.

A Liverpool várható kezdője: Doni - Flanagan, Skrtel, Agger, Enrique - Bellamy, Gerrard, Henderson, Downing - Carroll, Suárez.

Napi Tuti tipp: döntetlen

MANCHESTER CITY-WEST BROMWICH, SZERDA 20:45 ÓRA

A magabiztos téli előny április elejére nyolcpontos hátránnyá változott, ha Roberto Mancini múlt heti nyilatkozatát idézzük (vagyis ha nem nyernek az Emiratesben, akkor elúszott a Manchester City bajnoksága), akkor vége. Az utolsó három bajnokiján két pontot szerző együttes kifulladni látszik, de hogy ne avassák már a héten bajnokká a Unitedet, nagy lépést tehet, ha legyőzi a West Bromwichot. A menedzser szinte megkönnyebbülhet, Mario Balotelli nem rontja a levegőt, londoni piros lapja után eltiltott. Ami nagyobb baj, hogy Yaya Touré játékára sincs sok esély, mivel térdével bajlódik, de legalább David Silva visszatérésre kész. A másik oldalon változatlan kezdő futhat pályára, vagyis az, amely 3-0-ra verte meg a Blackburnt a hétvégén.

A Manchester City várható kezdője: Hart - Richards, Kompany, Lescott, Clichy - Barry, De Jong - Nasri, Silva, Johnson - Agüero.

WIGAN ATHLETIC-MANCHESTER UNITED, SZERDA 20:45 ÓRA

Nem hiába zúgott ki kettős vereséggel az Európa-ligából a Manchester United! A Vörös Ördögöket nem lehet megállítani, utolsó 36 megszerezhető bajnoki pontjukból 34 a zsákba került, a Chelsea elleni 3-3 óta zsinórban nyolc győzelemmel fordították csekély hátrányukat nyolcpontos előnnyé. Nem sok jóval kecsegtet ez a tendencia a kiesés ellen harcoló Wigannek, amely azért a Stamford Bridge-en vasárnap megmutatta, hogy nem kell teljesen lenézni, peches vereséget szenvedett. Ezúttal a kolumbiai csatár, Hugo Rodallega nélkül kell feltörni az öt találkozó óta bevehetetlen De Gea kapuját, egyébként teljes a keret. A vendégeknél Anderson térde továbbra sem gyógyult meg, de Nani és Michael Owen készen áll a bevetésre. Nemanja Vidics, Derren Fletcher és Anders Lindegaard hosszú távú kimaradó.

A Manchester United várható kezdője: De Gea - Rafael, Evans, Ferdinand, Evra - Valencia, Scholes, Carrick, Young - Rooney, Chicharito.

WOLVERHAMPTON-ARSENAL, SZERDA 20:45 ÓRA
Ki hitte volna a katasztrofális szezonrajt és a téli hullámvölgy után, hogy az Arsenal már márciusban ilyen magabiztosan magához ragadja a harmadik helyet a Premier League-ben? Talán Arsene Wenger. A menedzser kitartott csapata mellett, hitt fiaiban, akik utolsó kilenc bajnokijukból nyolcat megnyertek. A hétvégén a Manchester Citynél is jobbak voltak, ezek után a sereghajtó és szinte biztos kieső Wolverhampton legyűrése ujjgyakorlatnak tűnik. Főleg azok után, hogy 1979 óta nem kaptak ki a teljes szétesést átélő Farkasoktól. A hazaiaknál három hiányzó van (Jamie O'Hara, Stephen Hunt és Jody Craddock), a vendégeknél friss sérültről nem érkezett hír, Jack Wilshere, Per Mertesacker, Emmanuel Frimpong, Francis Coquelin és Abou Diaby hosszabb pihenőjét tölti. Kimarad viszont a szezonbeli 10. sárga lapját begyűjtő Laurent Koscielny. A menedzser valószínűleg hétvégi kezdőjéhez ragaszkodik szerdán.

Az Arsenal várható kezdőcsapata: Szczesny - Sagna, Djourou, Vermaelen, Gibbs - Arteta, Song, Rosicky - Walcott, Van Persie, Benajun.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu