SERIE A
Az Inter a vártnál jobban megszenvedett a már korábban kiesett Sienával, Diego Milito találata azonban a szó legszorosabban vett értelmében aranyat ért a számára.
A milánóiak helyzetek tucatját alakították ki, Curci azonban olyankor is hárított, amikor emberi számítások szerint már vert helyzetben volt. Egyszer kapitulált, az végzetesnek bizonyult.
A Romával közeli barátságot ápoló Siena az utolsó leheletéig küzdött, de bármennyire igyekezett, a támadások terén képtelen volt az áttörésre – igaz, a meccs első ziccerét Ekdal rontotta el.
Az Internél Mario Balotelli tőle szokatlan módon felszántotta a pályát, ha mindig ilyen akaraterővel futballozna, alighanem bérelt helye lenne a kezdőcsapatban.
A Nerazzurrik sorozatban ötödik bajnoki címüket ünnepelhetik, a Veronában 2-0-ra diadalmaskodó Roma legnagyobb bánatára.
A Farkasok az első félidőben letudták a maguk dolgát, Totti és Vucsinics mesteri góljához hozzá sem tudott szagolni a hazaiak.
A lefújást követően Francesco Totti könnyek között köszönte meg a vendégszurkolóknak a támogatást.
A negyedik, BL-selejtezős helyet a Sampdoria kaparintotta meg azzal, hogy legyőzte a Napolit. Kellett is a három pont, hiszen a vetélytárs Palermo mind a három pontot elhozta Bergamóból.
A Milan harmadik, BL-főtáblás helye már korábban biztos volt.
Az Európa-ligában a Palermo és a Napoli indulhat. Valamint a Juventus, amely nemzetközi kupaszereplését annak köszönheti, hogy az első két helyezett Roma és az Inter játszotta az Olasz Kupa döntőjét, ami miatt a hetedik pozíció is El-t ér.
Az Atalanta, a Siena és a Livorno elbúcsúzott az élvonaltól.

| 1. | Inter | 38 | 24 | 10 | 4 | 75:34 | 41 | 82 |
| 2. | AS Roma | 38 | 24 | 8 | 6 | 68:41 | 27 | 80 |
| 3. | AC Milan | 38 | 20 | 10 | 8 | 60:39 | 21 | 70 |
| 4. | Sampdoria | 38 | 19 | 10 | 9 | 49:41 | 8 | 67 |
| 5. | US Palermo | 38 | 18 | 11 | 9 | 59:47 | 12 | 65 |
| 6. | SSC Napoli | 38 | 15 | 14 | 9 | 50:43 | 7 | 59 |
| 7. | Juventus | 38 | 16 | 7 | 15 | 55:56 | -1 | 55 |
| 8. | Parma FC | 38 | 14 | 10 | 14 | 46:51 | -5 | 52 |
| 9. | Genoa CFC | 38 | 14 | 9 | 15 | 57:61 | -4 | 51 |
| 10. | AS Bari | 38 | 13 | 11 | 14 | 49:49 | 0 | 50 |
| 11. | ACF Fiorentina | 38 | 13 | 8 | 17 | 48:47 | 1 | 47 |
| 12. | Lazio Roma | 38 | 11 | 13 | 14 | 39:43 | -4 | 46 |
| 13. | Calcio Catania | 38 | 10 | 15 | 13 | 44:45 | -1 | 45 |
| 14. | Cagliari Calcio | 38 | 11 | 11 | 16 | 56:58 | -2 | 44 |
| 15. | Udinese Calcio | 38 | 11 | 11 | 16 | 54:59 | -5 | 44 |
| 16. | Chievo Verona | 38 | 12 | 8 | 18 | 37:42 | -5 | 44 |
| 17. | Bologna FC | 38 | 10 | 12 | 16 | 42:55 | -13 | 42 |
| 18. | Atalanta Bergamo | 38 | 9 | 8 | 21 | 37:53 | -16 | 35 |
| 19. | AC Siena | 38 | 7 | 10 | 21 | 40:67 | -27 | 31 |
| 20. | AS Livorno | 38 | 7 | 8 | 23 | 27:61 | -34 | 29 |
Bajnokok Ligája: Inter, Roma, Milan, Sampdoria (selejtező)
Európa-liga: Palermo, Napoli, Juventus (selejtező)
Kiesett: Atalanta, Siena, Livorno
Atalanta-Palermo 1-2 (Ceravolo 48., ill. Cavani 12., 90. - utóbbit 11-esből)
Atalanta: Garics György a 63. percben állt be csereként.
Bari-Fiorentina 2-0 (Stellini 37., Rivas 90.)
Bari: Koman Vladimirt és Gosztonyi Andrást nem nevezték a mérkőzésre.
Cagliari-Bologna 1-1 (Ragatzu 65., ill. Adailton 3.)
Catania-Genoa 1-0 (M. López 65.)
Parma-Livorno 4-1 (Lanzafame 45., 46., Morrone 49., Crespo 90+1., ill. Danilevicius 65.)
Sampdoria-Napoli 1-0 (Pazzini 50.)
SIENA-INTERNAZIONALE 0-1 (0-0)
Siena, Artemio Franchi Stadion, vezette: Morganti.
SIENA: Curci - Rosi, Terzi, Cribari (Brandao, 46.), Del Grosso - Codrea (Reginaldo, 81.), Gezzal, Vergassola, Ekdal - Jajalo, Maccarone (Calaio, 54.). Vezetőedző: Alberto Malesani.
Cserék: Ivanov - kapus, Reginaldo, Malago, Calaio, Brandao, Ciolisz, Jarolim.
INTERNAZIONALE: J. César - Maicon, Materazzi, Samuel, Zanetti - Motta (Pandev 54.),
Cambiasso - Balotelli (Sztankovics, 58.), Sneijder (Chivu, 73.), Eto'o - Milito. Vezetőedző: José
Mourinho.
Cserék: Toldo - kapus, Lúcio, Chivu, Sztankovics, Muntari, Mariga, Pandev
Gólszerző: Milito (57.)
Sárga lap: Del Grosso (11.), Cribari (17.), Codrea (64.), Brandao (64.), ill. Chivu (85.)
90+3.: VÉGE!!! BAJNOK AZ INTER!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
90.: Három perc.
85.: Chivu sárgult be.
81.: Codrea helyére Reginaldo állt be.
73.: Sneijder le, Chivu be.
64.: Codrea és Brandao is sárga lapot kapott.
58.: Balotelli helyett Sztankovics állt be.
57.: AZ INTERNEK ÁLL A BAJNOKI CÍM, 0-1!!!
Zanetti passzolt okosan Militóhoz, aki balról, 9 méterről kilőtte a hosszú sarkot. Ezt már Curci sem védhette. Ha így marad, bajnok az Inter.
54.: Motta le, Pandev be.
54.: Maccarone helyett Calaio.
53.: Milito sistergős lövését léc fölé ütötte Curci.
48.: Motta kezezett a saját 16-osán belül, de nincs büntető.
46.: FOLYTATÓDOTT A MÉRKŐZÉS. A Sienánál Cribari helyére Brandao állt be.
45+3.: VÉGE A FÉLIDŐNEK.
A Siena hősiesen küzd, a ziccereket is hárító Curci zseniális. Bajban az Inter.
45.: Három perc a hosszabbítás.
37.: Maccarone távoli lövését hárította César.
35.: Eto'o kanalazását kipaskolta Curci. Eddig ő a meccs hőse.
30.: Motta 7 méteres fejesét kiütötte Curci.
22.: Balotelli adott be balról, Milito közvetlen közeli fejesét reflexmozdulattal védte Curci.
17.: Cribari sárgult be.
14.: Milito pörgetése túljutott Curcin, de elkerülte a bal sarkot. Ez is nagy helyzet volt.
13.: Egy jobb oldali beadás után Balotelli lőtt centikkel a bal sarok mellé 7 méterről.
11.: Del Grosso rúgta fel Balotellit, sárga lap.
7.: Codrea passza után Ekdal játszotta magát tisztára, de 11 méterről a bal sarok mellé lőtt.
1.: ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS. Két óra múlva könnyen lehet, hogy bajnoki címet ünnepelnek a vendégek.
CHIEVO-ROMA 0-2 (0-2)
Verona, Marcantonio Bentegodi Stadion, vezette: Tagliavento.
CHIEVO: Squizzi - Sardo, Scardina, Yepes, Jokics - Luciano, Iori, Ariatti (De Paula, 58.) - Pellisier, Granoche (Bogdani, 68.). Vezetőedző: Domenico Di Carlo.
Cserék: Sorrentino - kapus, Frey, Moro, Rigoni, Marcolini, De Paula, Bogdani.
ROMA: J. Sérgio - Motta (Meyes, 74.), Burdisso, Juan, Cassetti (Tonetto, 69.) - Pizarro, De Rossi (Brighi, 70.) - Taddei, Perrotta, Vucsinics - Totti. Vezetőedző: Claudio Ranieri.
Cserék: Lobont - kapus, Mexes, Tonetto, Brighi, Cerci, Toni, Menez.
Gólszerző: Vucsinics (39.), De Rossi (45+1.)
Sárga lap: Iori (57.)
90+2.: VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK.
90.: Három perc a ráadás.
74.: Motta le, Mexes be.
70.: Brighi érkezett De Rossi helyére.
69.: Cassettit Tonetto váltotta.
68.: Bogdani be, Granoche hagyja el a pályát.
58.: Ariatti helyére De Paula állt be.
57.: Iori kapott sárga lapot.
46.: FOLYTATÓDOTT A MÉRKŐZÉS.
45+1.: VÉGE A FÉLIDŐNEK.
45+1.: KETTŐVEL VEZET A ROMA!!!
De Rossi 27 méterről kilőtte a bal felső sarkot.
45.: Egy perc a ráadás.
39.: ELŐNY A ROMÁNÁL, 0-1!!!
Vucsinics 14 méterről kilőtte a bal sarkot. Virtuálisan bajnok a Roma, de ehhez az Internek lesz egy-két szava.
34.: Totti 4 méterre a kaputól nem találta el a labdát.
26.: Totti gurítását védte Squizzi, az ismétlést a bal sarok mellé pörgette a kapitány.
22.: Totti 10 méterről, jobbról a lécet találta el.
18.: A Roma játéka nem túl meggyőző, mintha a fővárosiak sem hinnék el, hogy meglehet a bajnoki cím.
9.: Totti 23 méteres szabadrúgása vágódott le a sorfalról.
1.: ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS. A Romának nyernie kell, ha azt akarja, hogy legyen keresnivalója.