„Senki sem mondta nekem a Chelsea-nél, hogy Mourinho el szeretne adni engem” – mondta a középpályás, aki a spanyol válogatottal jelenleg Brazíliában készül a szombaton kezdődő Konföderációs Kupára.
„A szezon végeztével azt mondták nekem a klubnál, hogy nagyon elégedettek a teljesítményemmel, és azzal a két évvel, amit eddig ott töltöttem.”
„Három évig érvényes még a szerződésem, és boldog vagyok a Chelsea-nél” – szögezte le a 25 éves játékos. Igaz, az új menedzserrel, José Mourinhóval még nem is beszélt.
„Mourinho? Először találkoznék, illetve dolgoznék vele ahhoz, hogy véleményt tudjak formálni. Ez így logikus” – fogalmazott a Marca madridi sportlapnak.
Mata 2011-ben igazolt Valenciából a Stamford Bridge-re, ahol azonnal alapemberré vált, és a Premier League legjobb játékosai közé küzdötte magát.
