Mancini: Igen, Torres is érdekel!

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 27. 09:49
A Manchester City hetvennyolc millió fontot költött ezen a nyáron új erősítésekre, de még messze nincs vége! Roberto Mancini megerősítette, ha lesz lehetőség, Fernando Torrest is leigazolnák, de valószínűbb Balotelli, vagy esetleg Dzeko érkezése záros határidőn belül.


"Torres az egyik legjobb csatár Európában. Három éve játszik a Premier League-ben, tehát tökéletesen ismeri a viszonyokat. Érdekel-e minket? Nos, minden az adott helyzettől függ. Először is a két vételártól, másodszor pedig a játékos szándékaitól" - összegzett Mancini.

A Guardian szerint a Man. City fontolgatja, hogy megadja azt az árat, amennyire a Pool taksálja a támadó játékjogát, azaz a hetven millió fontot (83 millió eurót). Ez elég jelentősen túlszárnyalná a brit átigazolási rekordot, amelyet ugyancsak a City tart 32,5 millió fonttal (Robinho, Real Madrid).

Roy Hodgson a Vörösök menedzsere korábban azt mondta, ragaszkodna a világbajnok csatárhoz, de nem biztos a szándékaiban. A Chelsea is bejelentkezne Torresért, ám a Kékeknek "csak" 60 millió eurójuk van erre az átigazolásra.

Mindenesetre a Balotelli-ügy sok mindent felülírhat, Olaszországban kész tényként kezelik, hogy 35 millió euróért klubot vált az Inter csatára és öt évre a Cityhez szerződik.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu