Mancini harcol Tévezért és Dzekóért

Szerző: SHLétrehozva: 2012. július 16. 10:04
Roberto Mancini, az angol bajnok Manchester City menedzsere úgy nyilatkozott, hogy mindent megtesz azért, hogy a klub megtartsa két klasszis csatárát, Carlos Tévezt és Edin Dzekót.

 

Az argentin Carlos Tévez távozása már egy évvel ezelőtt is szóba került, majd később a Bayern München elleni súlyos fegyelmezetlensége miatt (nem akart csereként pályára lépni egy Bajnokok Ligája-meccsen) kis híján meg is valósult.

Azóta azonban Roberto Mancini edző megbocsátott a tékozló fiúnak, aki visszakerült a csapatba, és maga is úgy nyilatkozott, hogy ő már letelepedett Manchesterben, és jól érzi ott magát.

Most azonban felmerült, hogy esetleg mégis távozhat, ugyanis az olasz AC Milan a PSG-nek eladott Zlatan Ibrahimovic helyére mindenképpen szeretne egy hasonló kaliberű csatárt igazolni, és első választásuk Tévez, akit már régen kinéztek maguknak.

A második jelölt csapattársa, a bosznia-hercegovinai Edin Dzeko, akiért nemcsak a milánói klub, hanem a Juventus és a Bayern München is érdeklődik. Roberto Mancini azonban meg szeretné tartani mindkét játékost.

"Dzeko és Tévez is a Citynél fog maradni. Nagyszerű csapat lettünk, és meg szeretnénk tartani valamennyi jó játékosunkat - idéi a SkySports az olaszt. - Nem lesz könnyű, de itt maradnak. Még kell pár játékos, hogy elérjünk a Real Madrid és a Barcelona szintjére, de a hozzáálásunk szezonról szezonra egyre jobb."

Hozzászólások
SZFS SZFS 2012. július 16. 17:06 (7)
Bajnok
  4224
Azért reménykedek benne, hogy Moratti harcolni fog Dzekoért...
Hajrá FC Internazionale!!!
Hóbor Mihály 2012. július 16. 14:48 (6)
Avatar_70_male
Újonc
  3
Ezt szeretem a manchester vezetőiben...ha nincs a játékosukról hír akkor le se ******ják ha bekerül a sajtóba vagy esetleg eredményes valahol mindjárt ő a dollármilliókat érő arany tojó tyúk...(Lásd Balotelli)
Tóth Ádám 2012. július 16. 12:31 (5)
Bajnok
  2836

„Most olvastam a kopasz már Manchasterben van,és tárgyalnak a felek Tévez ügyében,állítólag a City 22.millió alatt nem engedi,nehéz lesz megszerezni.:/



Mindenesetre legalább már biztató jelek vannak.Egy Olasz lapon olvastam hogy a Milan 6.játékost venne azok után hogy megváltak 2.legjobbjaiktól.T.Silva helyére 2-t is nevezetesen Astorit,és Ogbonna-t,BHV-posztra pedig Kolarov-ot.Visszaakarják még hozni Kakát,előre Tévez az elsőszámú célpont,meg még a padra akarják Destro-t.(Az uccsó név biztos nem fog jönni,mer már a Romaba van,de nem is baj elég ha Tévez jönne.:'D)

Remélem hogy ebből az 5.névből:Astori,Ogbonna,Kolarov,Kaká,Tévez leglább 4.érkezik és akk már mindjárt más lenne az élet...”




[Hivatkozás: Gattyás Józsi 2012. július 16. 11:16]
Kolarov,Kaká és Tévez nagyon sokba kerül.Ez a három kizárt dolog,hogy egyszerre érkezzen,ha pénzügyi gondokkal küzd a Milan
Hajrá FC Barcelona!!!
Gattyás Józsi 2012. július 16. 11:16 (4)
Ígéret
  205
Most olvastam a kopasz már Manchasterben van,és tárgyalnak a felek Tévez ügyében,állítólag a City 22.millió alatt nem engedi,nehéz lesz megszerezni.:/

Mindenesetre legalább már biztató jelek vannak.Egy Olasz lapon olvastam hogy a Milan 6.játékost venne azok után hogy megváltak 2.legjobbjaiktól.T.Silva helyére 2-t is nevezetesen Astorit,és Ogbonna-t,BHV-posztra pedig Kolarov-ot.Visszaakarják még hozni Kakát,előre Tévez az elsőszámú célpont,meg még a padra akarják Destro-t.(Az uccsó név biztos nem fog jönni,mer már a Romaba van,de nem is baj elég ha Tévez jönne.:'D)
Remélem hogy ebből az 5.névből:Astori,Ogbonna,Kolarov,Kaká,Tévez leglább 4.érkezik és akk már mindjárt más lenne az élet...

Szerkesztve: 2012. július 16. 11:18
Nagy Gábor 2012. július 16. 10:58 (3)
Újonc
  200
hát akkor a Milannal mi lesz jön majd egy neve nincs játékos azt úgy akarnak majd nyerni?Eléggé elrontják ezt a csapatot,pedig amikor bajnokok lettek azt hittem jön majd egy két j igazolás és kezdődik az aranyélet de nem
Hajrá Ferencvárosi TC!!!
mata juan 2012. július 16. 10:26 (2)
Újonc
  25
!külső hivatkozás, lehetséges spam!
Nézzétek meg és jelentkezzetek.Még fejlődőben.!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. július 16. 10:05 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64331
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
19:18  A bekk végleg a Milané18:47  Vasszigor a rasszizmus ellen17:38  Reus: Ne írják le a Dortmundot!17:00  Fogcsikorgató BL-döntő lesz!16:27  Lampard 2016-ig 250 gól fölé jutna15:57  A Milan-szurkolók Allegri mellé álltak15:32  Egy évvel hosszabbított Rio Ferdinand15:28  Falcao szerint nem is ő dönt a jövőjéről14:56  Vádemelés a magyar bundabotrányban14:30  Újabb BL-döntő Németországban!14:01  Málaga: A Real Madrid is Iscót akarja12:57  Edzőnek áll a leukémiás labdarúgó11:06  „Nincs Arsenal-ajánlat Joveticsért"10:38  Juhászéktól vett támadót a Fiorentina10:05  Bombagóllal kupagyőztes a Sahtar09:44  Ramos: Bale beleillene a Realba00:10  Nevetséges Barca-ajánlat Neymarért22:31  Coulibaly szállította az aranyat!21:49  Adriano 2017-ig a Barcáé20:11  Magyar küldöttség a londoni BL-döntőn19:30  Monacóban a portói páros - sajtóhírSze  Ibra könyörög, hogy maradjon AncelottiSze  Csak úgy tapad a labda Suárez kezéhez!Sze  Amikor a bíró tényleg vak – videóSze  Manchesteri belháború egy barcásértSze  Román klubot zártak ki EurópábólSze  Mourinhót és CR-t is eltiltottákSze  Götze nem játszhat a BL-döntőben!Sze  Pellegrini: A hír igaz, távozomSze  Vége Dzsudzsák idényénekSze  A pápa áldását adta a római derbireSze  Akit elsőként dobhat ki MourinhoSze  Mégis indulhat Európában a Málaga?Sze  Narancs mezben a Madrid! – fotókkalSze  Juhász és három újonc a magyar keretben!Sze  Megműtik a dortmundi bekketSze  Kijött az új City-mez – fotókSze  Tíz és fél milliót kap a BL-győztesSze  Lemondott a Stoke City vezetőedzőjeKe  Erős jelentkező a Puskás-díjraKe  West Ham: repülőrajt a játékospiaconKe  Messi ismét történelmet írhatKe  Juventus-Arsenal: Jovetics a tétKe  Harmincmilliót kap az MK-győztesKe  Még nem tudni, ki lesz az Inter edzőjeKe  Topligába igazolhat DzsudzsákKe  De Boer 2017-ig az AjaxnálKe  Götze még mindig nem edzhetKe  Korszakváltás a Stoke-nál is!Ke  Egy vagyont fizettek Fergie rágójáértKe  Balotelli, a tévedhetetlenKe  Lemondott a BL-aspiráns edzőjeKe  A PSG kibabrálhat a NapolivalKe  Katalán színekben pompázik a Barca-mezKe  Műfogsor a pályán - videó!Ke  „A Dortmund megnyeri a BL-t”Ke  A Bayern a pénzügyekben is éllovasKe  Tárgyalnak Dzekóról és Cavaniról!Ke  Íme, az új angol mez – fotóKe  A 10 legjobb idézet Mourinhótól
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók