Az Internazionale csapata az átigazolási idény utolsó pillanatában jelentős erősítést hajtott végre, megszerezte a Porto együttesétől Ricardo Quaresmát, akit a kezdőbe jelölt José Mourinho szerdán, a szakvezető szintén a nyár folyamán érkezett Olaszországba.
A portugál tréner a tőle megszokott magabiztossággal nyilatkozott a mérkőzést megelőzően, előre bocsátotta, nem okoz gondot csapatának az esélyesség terhe és három ponttal távozik Görögországból. A júniusban kinevezett, korábban az MTK-nál is megfordult Henk ten Cate óvatosan beszélt az esélyekről, arról biztosította a közvéleményt, játékosai mindent megtesznek a találkozón, ám számszerű eredmény megtippelésére nem vállalkozott.
A találkozó Panathinaikosz lehetőségekkel indult, a dél-afrikai Moon próbálkozott, Julio César azonban a csekély erejű löketet biztosan hárította, majd Mattos kísérletezett egy 25 méteres szabadrúgással.
Lassan ébredezett az Inter, ám amikor először meglódult az olasz alakulat, csaknem be is talált. Egy szögletet követően Quaresma tesztelte Galinovic képességeit. Nyújtózott derekasan a hálóőr és be is gyűjtötte a labdát. Támadást követett ellenakció, pörgött a mérkőzés, előbb ismét a portugál került helyzetbe, majd a másik oldalon már Maxwellnek kellett közbelépnie Szalpingidisz helyzeténél.
Mourinho borús tekintete a 27. percben élénkült meg, egy remek akció végén Mancini talált be. Ibrahimovic vett mellre egy előreívelést, majd egy csel után tálalt a korábbi római gólfelelős elé, aki nyolc méterről bombázott a hosszú felső sarokba.
Nem is kellett több a kék-feketéknek, a 60 ezer tomboló görög szurkoló egy csapásra elhallgatott, a Panathinaikosz pedig megtorpant. Technikai fölényét kihasználva, uralták a mezőnyt a vendégek egészen addig, amíg Mejuto Gonzaléz véget nem vetett az első félidőnek.
A görög együttes öltözőjében Henk ten Cate rendet rakott a fejekben, a hazaiak erősen kezdték a második játékrészt. Cleyton lábában azonban így is benne maradt az egyenlítőgól, Gilberto és Szalpingidisz összjátéka után, alig tévesztette el a kaput.
Az Inter elégedett volt egygólos előnyével, nem vállalt felesleges kockázatot. Időközben igazi sztárok érkeztek a pályára, Figo, majd nem sokkal később Adriano állt be csereként.
A brazil pályára küldése után szinte azonnal eldöntötte a pontok sorsát. Csakúgy, mint az első gólnál, ezúttal is Ibrahimovic volt az előkészítő, Adriano a tizenhatoson belül, kegyetlen erővel bombázott a kapuba.
A bekapott találat végleg megroppantotta a hazaiakat, az Inter pedig gond nélkül húzta ki a hátralévő perceket, így megnyerte a B csoportban az első mérkőzését.
A forduló másik találkozóján a német bajnokságban rosszul kezdő, ám legutóbb az Energie Cottbust 3-0-ra verő Werder Bremen látta vendégül a sorozat egyik meglepetéscsapatát, a ciprusi Anorthosziszt.
Kevés esélyt adtak a vendégek sikerére a szakértők, ám azok után, hogy mindenki legnagyobb elképedésére bejutottak a főtáblára a BL-ben, egy forduló után máris egy ponttal állnak. Küzdött, hajott a német alakulat, ám igazi helyzetekig nem jutott el, sem az első, sem a második félidőben.
A görcsösen próbálkozó Weser-partiaknak a mérkőzés végére a közönség elégedetlenségével is meg kellett küzdeniük, ám mindhiába. A vége 0-0 lett, a ciprusiak elégedetten távozhattak Németországból.
A második fordulóban, október elsején az Internazionale a Werder Brement fogadja, míg az Anorthoszisz a Panathinaikosz ellen játszik.
| 1. | Internazionale | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-0 | 3 pont |
| 2. | Anorthoszisz Famaguszta | 1 | 0 | 1 | 0 | 1-1 | 1 |
| Werder Bremen | 1 | 0 | 1 | 0 | 1-1 | 1 | |
| 4. | Panathinaikosz | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-2 | 0 |
