Manchester United: egy birodalom vége?

Szerző: SHLétrehozva: 2012. május 8. 13:35
A mostani tulajdonos 2005-ös érkezése óta nem volt olyan szezon, hogy a Manchester United ne nyert volna valamilyen kupát az aktuális szezon végén. Az idei lehet az első, ez pedig első körben húszmillió fonttal kevesebb bevételt jelent a klubnak. Sőt, még ennél is többe kerülhet.


 

A Manchester United tavalyi döntősként meglepetésre kiesett a Bajnokok Ligája csoportköréből, majd az Európa Ligában is csak izzadtságszagúan tudta búcsúztatni a holland Ajaxot. Az Athletic Bilbao ellen viszont már elfogyott a tudomány, sima vereség és kiesés lett a vége.

A Ligakupából a másodosztályú Crystal Palace ejtette ki Sir Alex Ferguson csapatát tavaly novemberben, a rangosabb FA Kupától pedig a Liverpool búcsúztatta nem sokkal később, idén januárban. Most pedig könnyen lehet, hogy még a bajnoki címet sem húzza be, ugyanis sikerült a Manchester Cityvel szemben nyolcpontos előnyt meccsek alatt elherdálni.

A Glazer-család 2005 májusában vásárolta meg a csapatot, és bár mai napig nem szeretik őket Manchesterben, mivel minden szezonban nyertek valamilyen trófeát, a drukkerek is nyugton maradtak. Az idei szezon azonban nemcsak hogy trófea nélkül telhet el, de a városi rivális City 1968 óta első bajnoki címét szerezheti.

A két klub pénzügyi helyzete sem azonos, mert míg az Etihad Stadionban ül Manszúr sejk, aki szinte bárkit megvehet, a pénz nem érdekli, addig a Unitednek 439 millió fontos adósság mellett évente 40 milliót kell fizetnie csak a kamatokra.

Ferguson nyáron három új játékost hozott a klubhoz (Devid De Gea, Ashley Young és Phil Jones), de volt miből, mert a klub 45 millió fontot kapott az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA) a döntőbe jutásért, idén a bevétel mintegy 17 millió fonttal kevesebb lesz.

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) szabályai szerint az angol bajnokság közvetítési díjaiból is kevesebbet kap. A Unitednek tehát kevesebb pénzből kell gazdálkodnia, amin majd a szingapúri tőzsdére kibocsátott részvények talán segíthetnek, ki tudja, mikor.

Márpedig pénzre lesz szükség, mert a hírek szerint a menedzser három kulcsjátékost akar hozni a klubhoz, hasonló összegért, mint tavaly. Ferguson szerint a City vásárlásai őrült helyzetet teremtettek a piacon, de valamilyen szinten alkalmazkodni kell hozzá, ha a csapat továbbra is versenyben szeretne maradni.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu