A tanácskozáson döntöttek arról is, hogy az NB II Keleti-csoportjának hétvégi rangadóját, a Ferencváros - Bőcs mérkőzést szombaton bonyolítják le az Üllői úton.
Elbert Gábor, a fórumot vendégül látó MLSZ főtitkára elismerte, nehéz feladatot jelent annak a menetrendnek a kialakítása, amely valamennyi érintettnek megfelel.
A 17. forduló új időpontjáról hozott döntést megelőzte egy fontos bejelentés, miszerint a korábban felmerült június elejei dátum egybeesik a hivatalos FIFA-nappal, amikor egyrészt a magyar válogatott lehet érdekelt barátságos meccsen, másrészt néhány hazai klubban is játszanak olyan idegenlégiósok, akikre nemzeti együttesük igényt tart, így ezt el kellett vetni.
Szóba került az is, hogy a zsúfolt programra való tekintettel a Magyar Kupa sorsa ne két, hanem egy meccsen dőljön el, de ezt az ügyvezetők leszavazták.
Az MLSZ versenybizottsága február 24-én döntött úgy, hogy elhalasztja az NB I hétvégére kiírt tizenhetedik fordulóját. Az időjárási előrejelzés, a játékosok testi épségének megóvása, a létesítmények infrastruktúrájának alacsony színvonala indokolta ezt a lépést. A versenybizottság arra is hivatkozott, hogy a mostani körülmények között erősen korlátozott lenne a szurkolók megfelelő kiszolgálása.
A klubok egy része tiltakozott a határozat ellen, sőt később kiderült, az időjárás nem tette volna megrendezhetetlenné az összecsapásokat.
