A negyvenszeres válogatott 2001-ben Újpesten fejezte be pályafutását, tehát tizenkét év után tér vissza ismét a Megyeri útra. A 48 éves trénert aligha kell bemutatni, hiszen 1982 és 2001 között több, mint 250 alkalommal lépett pályára lila-fehérben, miközben megfordult többek között a Bordeaux, Dunfermline és a Liverpool együttesében. Kozma István 1998-ban bajnoki címet, 1987-ben pedig kupagyőzelmet ünnepelhetett Újpest-mezben.
„Újpest keretbe foglalta és kitöltötte a pályafutásomat, hiszen itt kezdtem, itt fejeztem be és külföldről is mindig ide tértem vissza. Nagyon sokat jelent számomra a klub, örülök, hogy újra itt lehetek, mondhatom, hogy hazajöttem Újpestre! Köszönöm a sorsnak és persze Roderick Duchâtelet úrnak a lehetőséget. Marc Lelièvre-rel csapatként, szorosan együttműködve dolgozunk majd. Mindent átbeszélünk és a legtöbb kérdésben közösen döntünk majd” – mondta a szerződés aláírása után Kozma István, aki természetesen rendelkezik Pro-licences képesítéssel.
„Talán még kicsit korán van konkrét célokról beszélni, de azt itt mindenki tudja, hogy mik a közönség elvárásai. A csapatnak az élmezőnyben kell majd végeznie lehetőleg olyan játékkal, amelyet a szurkolók is élvezni fognak” – zárta a beszélgetést július 1-jén munkába álló új edző, aki a tabellán kilencedik helyen álló együtteshez csatlakozik.
