Lukaku már várja, hogy kölcsönadják

Létrehozva: 2012. május 8. 19:55
Az idény egyik nagy rejtélye az, ami Romelu Lukakuval történt. A nyáron az Anderlechttől megvásárolt alig 18 éves szupertehetség annak ellenére sem kapott lehetőséget a Chelsea-ben, hogy a csatársorból hosszú ideig Didier Drogba és Fernando Torres sem teljesített csúcsformában, és történt egy menedzserváltás is a tavasszal.


A belga válogatott mindössze hat bajnokiján játszott, akkor is csereként, ráadásul Roberto Di Matteo kinevezése óta egyáltalán nem kapott lehetőséget. A nyári program egyértelmű, kölcsönbe kerül, de kérdés, hova.

„Több játéklehetőségre van szükségem, nem úgy alakult a kezdés a Chelsea-nél, ahogy elképzeltem, ennek ellenére nem bántam meg semmit – kezdte a De Standaardnak a csatár. – Mind Villas-Boas, mind pedig utódja a tapasztalt játékosoknak szavazott bizalmat, amivel nem mindig értettem egyet, de el kell fogadni az edző döntését.

„Sokat tanultam az elmúlt 12 hónapban, meg kell várni, hogy ki lesz a következő tréner, de a jelen állás szerint kölcsönadnak. A legfontosabb számomra jelenleg minél több tétmérkőzés lejátszása, így itt az ideje körbenézni, és felderíteni a lehetőségeimet. Minden opciót nyitva hagyok, akár Anglia is szóba jöhet, úgy érzem, hogy képes vagyok egy topcsapatban futballozni, de most a legjobb talán az, ha teszek egy lépést hátra" – folytatta.

„A célom az, hogy elég tapasztalattal térjek vissza a Chelsea-hez és ezzel a válogatottba is visszakerülhessek."

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu