Loki-Vidi: jön az év magyar rangadója!

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 6. 18:09
Kétségtelenül a tavasz, de talán az egész NB I-es szezon rangadójára kerül sor pénteken 19 órától az Oláh Gábor utcában, ahol a listavezető Debrecen a második Videotonnal találkozik majd. A két élcsapat közti különbség négy körrel a vége előtt egyetlen apró pontocska - azaz amolyan bajnoki döntőnek is beillik az összecsapás. Debrecenben százhúsz százalékos hozzáállásról beszélnek, Fehérváron pedig a fura időpont és a fáradtság miatt panaszkodnak.


LABDARÚGÓ NB I, 27. FORDULÓ:
DEBRECEN - VIDEOTON péntek, 19.00 - ÉLŐben a SportHíradón!

A Loki a Vasas felett aratott 3-0-s sikerrel hangolt, míg a fehérváriak hatalmas meglepetésre odahaza kaptak ki 1-0-ra a feltámadt MTK-tól. Pénteken azonban mindenki sutba vághat mindent, hiszen a pillanatnyi forma, vagy akár a szerencse is dönthet életről vagy „halálról”. Herczeg András klubmenedzser szerint viszont a megfelelő hozzáállás a siker kulcsa.
 
„Nagyon fontos volt a Vasas elleni győzelem, a csapat emberhátrányban is szervezetten futballozott, a lefújás után azonban már a pénteki rangadó lebegetett a szemünk előtt
– nyilatkozta a Debrecen mestere a dvsc.hu-nak. - Mindenki tudja, hogy a Videoton egy nagyon jó csapat, de hazai közönség előtt játszunk, és mindenképpen szeretnénk megnyerni ezt a mérkőzést.”

„Nem szabad azzal foglalkoznunk, hol állunk jelenleg a tabellán, úgy kell pályára lépnünk, hogy a célunkat elérjük! Lényeg, hogy olyan teljesítményt nyújtsunk, amellyel itthon tudjuk tartani a három pontot. Mindkét csapatnak megvan a maga játékstílusa, döntő lesz, melyik tudja jobban érvényesíteni az akaratát.”

A klubmenedzser hozzátette, régóta játsszák már a sorozatmeccseket, ennek ellenére teljesen mindegy, ki milyen állapotban van, mert minden egyes labdarúgónak, aki a pályán lesz, százhúsz százalékot kell nyújtania. Mint mondta, ezzel a játékosok is tisztában vannak, eddig is mindig helyén volt a szívük és a fejük, és most is így lesz.

A másik oldalon Mezey György kissé borúsan látja csapata esélyeit. 

„Csak akkor lehet esélyünk az aranyra, ha Debrecenben győzünk - szögezte le a SportHirado.hu-nak a Videoton edzője. - Most még azt mondom, nincs nagy gond, de a kezdőben biztosan lesznek újabb változások. Viszont ennyi idő alatt lehetetlen bármit is tenni, így az esélyekkel kapcsolatban be kell látni: csodák nincsenek...

A mester az időponttal sem volt kibékülve, mondván „Ez az, amivel a magyar labdarúgásban senki sem törődik. Az év mérkőzése lesz, sokkal nagyobb hírverés kellene. Nem is értem ezt az értelmetlen bajnoki szervezést az MLSZ részéről. Az edző ilyenkor teljesen ki van szolgáltatva, mert szerdán regenerációs tréninget tartunk. Egyedül csütörtökön tudunk majd edzeni egyet, s utána már indulunk is Hajdúszoboszlóra, az éjszakát ott töltjük. Ez a szituáció még nekem is új, nem találkoztam hasonlóval.”

A találkozón Luis Ramos eltiltás miatt nem léphet pályára, Rudolf Gergely pedig nem épült fel sérüléséből, így a támadóra sem számíthat a DVSC-TEVA szakmai stábja. A Vidi ebből a szempontból szerencsésnek mondhatja magát, hiszen sem sérült, sem eltiltott nem nehezíti a felkészülést.

A 27. forduló további programja:
Szombat:
Ferencváros-Kecskemét 15.00 (ÉLŐ)
Zalaegerszeg-Bp. Honvéd 17.30 
Vasas-Haladás 18.00
Nyíregyháza-Pápa 18.00
Paks-Diósgyőr 18.00
Kaposvár-Győr 19.00
Vasárnap:
MTK-Újpest 17.30
A bajnokság állása:
1. Debrecen 26 19 1 6 59-32 58
2. Videoton 26 17 6 3 53-26 57
3. Győr 26 12 11 3 32-17 47
4. Zalaegerszeg 26 13 7 6 51-38 46
5. Újpest 26 14 3 9 40-33 45
6. MTK 26 11 7 8 43-31 40
7. Haladás 26 9 6 11 38-45 33
8. Ferencváros 26 7 11 8 28-31 32
9. Bp. Honvéd 26 7 10 9 33-32 31
10. Kaposvár 26 8 7 11 33-39 31
11. Vasas 26 8 6 12 37-54 30
12. Pápa 26 8 5 13 34-44 29
13. Kecskemét 26 7 7 12 43-52 28
14. Paks 26 5 10 11 28-38 25
15. Nyíregyháza 26 5 7 14 31-51 22
16. Diósgyőr 26 4 4 18 27-47 16

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Kikapott a Vidi, élen a Loki
Meglepetést hozott a 26. forduló az NB I-ben: az addigi listavezető Videoton ugyanis egy kapushibából kapott góllal 1-0-ás vereséget szenvedett hazai pályán az MTK-tól. Ezzel változás történt a tabella élén, mivel a címvédő...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu