Kedden is bőven akadt fejlemény az immár két hete húzódó ügyben, Roberto Martínez Manchesterben landolt karibi nyaralásáról, de megszólalni nem volt hajlandó. Annyi azért kiszirvágott, hogy kedden telefonon egy második tárgyalást folytat majd a múlt hét pénteki miami találkozó után a Liverpool tulajdonosával, John W. Henryvel.
A Sky Sports úgy tudja, hogy Dave Whelan, a Wigan elnöke csütörtökig adott neki határidőt, hogy eldöntse, távozik vagy marad, ám a bukik szerint a sokáig első számú várományosnak számító tréner immár Rodgers mögé került. Állítólag azon bukhat meg az ügye, hogy a teljes szakmai irányítást át szeretné venni a Vörösöknél, míg a klub sportigazgatót kíván kinevezni mellé ki egyfajta felettesnek, például a rutinos Louis van Gaal személyében.
Ez márpedig nem lenne probléma a Swansea jelenlegi menedzserének, és ez új állást érhet neki, annak ellenére, hogy a klub a múlt héten, hétfőn és néhány órája is cáfolta, hogy bármilyen liverpooli megkeresés érkezett volna. Rodgers tárgyalt a nap folyamán a walesiek elnökével, ám ennek nem az edzőkérdés adta az apropóját, hanem egy előre eltervezett találkozó volt, a témát pedig a klub jövője és az átigazolási célpontok meghatározása jelentette.
Hiába minden cáfolat, a bukikat nem lehet meggyőzni, reggel óta Rodgerst tartják az első számú esélyesnek, egyedül Martínez jöhet szóba, a Louis van Gaal és André Villas-Boas párosra már óriási szorzót kínálnak.
Az ESPN úgy tudja, hogy a Mersey-partiak valóban a Wigan- és a Swansea-edző között gondolkodnak, péntekig eldől, hogy kit választanak, a szakportál szerint ugyanis akkor jöhet a hivatalos bejelentés.
Liverpool: pénteken jöhet a bejelentés
Létrehozva: 2012. május 29. 18:31
Miközben megérkezett a harmadik, most nem hivatalos cáfolat a Swansea City részéről, továbbra sincs döntés a kétesélyes csatában: ki lesz a Liverpool következő menedzsere? Az ESPN szerint pénteken jön a bejelentés.

Ajánlott fogadóirodák
Bet365 100%-os 15.000 Ft bónusz
Unibet 100%-os 10.000 Ft bónusz
Bwin.com 20 millió játékossal
24 ÓRA
15:37 Stramaccionitól elköszöntek - Sky Italia15:18 „Kizárt dolog, hogy eladjuk Agüerót"15:02 Szépségdíjas, 20 méteres ollózós gól!14:57 Benítez egy bejelentésre a Napolitól14:52 Gibraltár az Eb-selejtezőben!14:04 Hivatalos: az El-győztes a BL-ben!13:19 Német edző Eto'óéknál12:02 Valdés elbúcsúzott a Barcától11:35 Mégis bentmarad a Hoffenheim?10:49 Lamela, mint Messi-helyettes10:04 Chelsea-City: fordítás 0-3-ról!22:28 Saját edzője becsmérli Hollandiát20:56 Eladta csatárát a Bayern München20:26 A Citynek nem kell se Neymar, se Falcao19:53 A Bayernt kísérthetik az elbukott döntők19:18 A bekk végleg a Milané18:47 Vasszigor a rasszizmus ellen17:38 Reus: Ne írják le a Dortmundot!17:00 Fogcsikorgató BL-döntő lesz!16:27 Lampard 2016-ig 250 gól fölé jutna15:57 A Milan-szurkolók Allegri mellé álltakCsü Egy évvel hosszabbított Rio FerdinandCsü Falcao szerint nem is ő dönt a jövőjérőlCsü Vádemelés a magyar bundabotránybanCsü Újabb BL-döntő Németországban!Csü Málaga: A Real Madrid is Iscót akarjaCsü Edzőnek áll a leukémiás labdarúgóCsü „Nincs Arsenal-ajánlat Joveticsért"Csü Juhászéktól vett támadót a FiorentinaCsü Bombagóllal kupagyőztes a SahtarCsü Ramos: Bale beleillene a RealbaCsü Nevetséges Barca-ajánlat NeymarértSze Coulibaly szállította az aranyat!Sze Adriano 2017-ig a BarcáéSze Magyar küldöttség a londoni BL-döntőnSze Monacóban a portói páros - sajtóhírSze Ibra könyörög, hogy maradjon AncelottiSze Csak úgy tapad a labda Suárez kezéhez!Sze Amikor a bíró tényleg vak – videóSze Manchesteri belháború egy barcásértSze Román klubot zártak ki EurópábólSze Mourinhót és CR-t is eltiltottákSze Götze nem játszhat a BL-döntőben!Sze Pellegrini: A hír igaz, távozomSze Vége Dzsudzsák idényénekSze A pápa áldását adta a római derbireSze Akit elsőként dobhat ki MourinhoSze Mégis indulhat Európában a Málaga?Sze Narancs mezben a Madrid! – fotókkalSze Juhász és három újonc a magyar keretben!Sze Megműtik a dortmundi bekketSze Kijött az új City-mez – fotókSze Tíz és fél milliót kap a BL-győztesSze Lemondott a Stoke City vezetőedzőjeKe Erős jelentkező a Puskás-díjraKe West Ham: repülőrajt a játékospiaconKe Messi ismét történelmet írhatKe Juventus-Arsenal: Jovetics a tétKe Harmincmilliót kap az MK-győztesKe Még nem tudni, ki lesz az Inter edzője
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
Pont rájuk ? Johnson egy középszerű játékos aki azért lett Eb válogatott mert mindenki sérült volt azon a poszton.Gerrardra építeni a jövő Poolját ez elég vicces lenne mert akkor 2-3 évnél nem tartana tovább.Vagy még addig sem.Azt meg nem tudom h lehet egy kapusra építeni a csapatot.Ha olyanra gondolsz mint Neuerrel volt a Schalke az meg nem jönne össze Pepe a közelében nincs Neuernek.De ott se Neuerre volt építve.Más terv kell...Ha megtudják tartani Suárezt talán rá lehet építeni.
[Hivatkozás: Papp Dávid 2012. május 30. 01:11]
Te beteg vagy...Johnson már évek óta válogatott.És Ő SZOKOTT KEZDŐ LENNI A JOBBHÁTVÉD poszton!!! Ő az első alternatíva...