Ha nincs, akkor ennél sokkal csúnyább a vége, amit biztosan nem lehet megmagyarázni. Ha nem véd szenzációsan, hetet kapunk. Király Gábor csapatunk legjobbja volt, kár, hogy ő a kapusunk és nem mondjuk a csatárunk.
„A német csapat frissebb volt, hiszen ők a vébére készülnek - kezdte az 1860 München sokadik virágzását élő hálóőre. - Be kell látnunk, sokkal fásultabbnak tűntünk, de ennek is megvan az oka. A szezon végeztével mindenki maga gyakorolt, én is külön edzettem Szombathelyen. A második félidőben kijött ugyan a kvalitásbeli különbség, de nekünk is voltak olyan mélységbeli passzaink, amelyekből kialakultak lehetőségek. Nálunk sok volt a sérült, nem volt teljes a keret, a kapitány ráadásul próbálkozott. Ez egy felkészülési meccs volt, bátran mondom, leszünk mi még sokkal jobbak is. Attól nem félek, hogy Münchenben zrikálnak majd az eredmény miatt.”
Szokatlan szerepkörben láthattuk ismét idehaza Juhász Rolandot, a középpálya láthatóan nem az ő felségterülete. Ezt maga a játékos is elismerte, majd szigorúan - és reálisan - értékelt.
„Eddig csatár vagy védő voltam, a védekező középpályás szerepkör őszintén szólva nem igazán feküdt nekem - nyilatkozta az Anderlechttel bajnokká lett kiváló futballista. - A németek ki vannak hegyezve a vébére, ez meg is látszott. A kapitány is látta, hogy fáradtabbak vagyunk. Sajnos többször lemaradtunk az emberekről, nagy területet hagytunk nekik. Olyan hibáink voltak, amiket egyszerűen nem engedhetünk meg magunknak. Helyzetünk sem volt, ez nagyon szomorú. Király Gabin kívül nem is lehet senkit kiemelni. Kísérleti fázisban vagyunk, keseregni azonban nincs időnk, mert hamarosan megyünk Hollandiába. Az a csapat még a németnél is jobb, össze kell szedni magunkat.”
A debütálás fantasztikus érzését rontotta el a satnya eredmény, ugyanakkor Koman Vladimir, a Sampdoria légiósa boldog, hogy pályára léphetett meggypiros mezben. Ennek mi is örülünk.
„Minden bemutatkozás emlékezetes, legyen az egy új klub, vagy éppen a válogatott - nyitott a Barinak kölcsönadott U20-as hős. - Bármilyen fura, de csupa pozitív élménnyel lettem gazdagabb. Az öregebbek sokat segítettek, a pályán is bíztak bennem. Sok labdát kaptam tőlük, én jól éreztem magam a gyepen. Mindenki gratulált, de örömre nincs okunk. Hollandia sokkal jobb, ezért fel kell kötnünk az alsót.”
A másik újonc Németh Krisztián volt, az Egyiptomban vb-bronzérmet szerzett csatár viszont nem volt ennyire feldobott. Az AEK Ahénnál kölcsönben játszó tehetség a szavakat is alig találta. És nem azért, mert nem tud beszélni, akkora rúgást kapott Arne Friedrichtől a jobb bordáira, hogy még nézni is rossz volt.
„Sajog, de rendben lesz - tért a lényegre Németh. - A végeredmény jobban fáj, alig találok szavakat. Nagyon egyben voltak a németek, igazi csapatként futballoztak. Borzasztóan ránk jöttek, komolyan vették a meccset. A kapitány azt mondta, hogy túl sokáig ne foglalkozzunk a vereséggel, mert hamarosan újabb feladatok várnak ránk, inkább azokra koncentráljunk. Biztos vagyok abban, hogy az Eb-selejtezőkön más meccseink lesznek. Nem jó vesztes találkozón bemutatkozni, az viszont felejthetetlen érzés volt, amikor a nevemet kiabálta az a sok ember.”
A magyar labdarúgó-válogatott május 5-én, azaz jövő szombaton Hollandiában vendégszerepel, aztán augusztus 11-én Angliában, a gyönyörű Wembleyben lép pályára. Az Európa-bajnoki selejtezősorozatot szeptember 3-án, Svédországban kezdi meg. Akkor is, hajrá, magyarok!
Elégedetten nyilatkozott a Magyarország ellen 3-0-ra megnyert felkészülési mérkőzés után a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Joachim Löw. A szakember a Der Spiegelnek az összecsapást értékelte, kitért az egyéni...
Tovább a teljes cikkhez »
A német válogatott játékosai kiváló edzőmérkőzésnek értékelték a Magyarország elleni találkozót, csupán amiatt fáj a fejük, hogy helyzetkihasználás terén jobban is teljesíthettek volna szombat esti budapesti fellépésükön....
Tovább a teljes cikkhez »
Nézd meg a mérkőzés összefoglalóját VIDEÓN! A magyar válogatott három góllal rosszabbnak bizonyult Németországnál felkészülési mérkőzésen a Puskás-stadionban, de ami igazán fájó, hogy játékban ennél jóval nagyobb, szakadéknyi...
Tovább a teljes cikkhez »
