Az Európa-bajnokságon emlékezetes gólt szerzett lengyel csapatkapitány távozásáról régóta szólnak a pletykák, ahogy két válogatott csapattársa, Lukasz Piszczek és Robert Lewandowski ügye sem zárult még le.
A 26 éves középpályás kulcszereplője volt a Bundesliga zsinórban kétszeri megnyerésében, főleg az idény második felében villogott, és ötödik dortmundi szezonja végén jöhetett el az idő arra, hogy továbbálljon.
Már az Eb előtt többen kopogtattak ügynöke ajtaján, de akkor a torna miatt nem lehetett előrelépni ügyében, csak azóta indulhattak érdemi folyamatok, de nem sietik el a döntést. Mint kiderült, a Liverpool, a Lazio és az Inter ott van az érdeklődők között, ahogy két meg nem nevezett orosz egyesületről is árulkodott Jerzy Brzeczek.
Maga a játékos, akinek 2013-ig él csak szerződése a Signal Iduna Parkban így reagált: „Nem igaz, hogy aláírtam bármilyen szerződést. Jelenlegi kontraktusom további egy évig érvényes, nincs okom jelenleg arról beszélni, hogy mi lesz a jövőmmel" – tagadta a spekulációk jogosságát Blaszczykowski, de az ajtó ezzel mégis nyitva van.
Lengyel ászra hajt a Pool, Lazio, Inter
Létrehozva: 2012. július 10. 18:42
Öt számmotevő klub érdeklődéséről számolt be a Borussia Dortmund sztárja, Jakub Blaszczykowski ügynöke.

Ajánlott fogadóirodák
Bet365 100%-os 15.000 Ft bónusz
Unibet 100%-os 10.000 Ft bónusz
Bwin.com 20 millió játékossal
24 ÓRA
22:31 Coulibaly szállította az aranyat!19:30 Moutinho és James Monacóban - sajtóhír19:11 Ibra könyörög, hogy maradjon Ancelotti19:07 Csak úgy tapad a labda Suárez kezéhez!18:05 Amikor a bíró tényleg vak – videó17:40 Manchesteri belháború egy barcásért16:57 Román klubot zártak ki Európából16:45 Mourinhót és CR-t is eltiltották16:26 Götze nem játszhat a BL-döntőben!16:24 Pellegrini: A hír igaz, távozom15:53 Vége Dzsudzsák idényének15:24 A pápa áldását adta a római derbire14:22 Akit elsőként dobhat ki Mourinho13:43 Mégis indulhat Európában a Málaga?13:28 Narancs mezben a Madrid! – fotókkal13:06 Juhász és három újonc a magyar keretben!12:56 Megműtik a dortmundi bekket12:17 Kijött az új City-mez – fotók10:43 Tíz és fél milliót kap a BL-győztes09:37 Lemondott a Stoke City vezetőedzőjeKe Erős jelentkező a Puskás-díjraKe West Ham: repülőrajt a játékospiaconKe Messi ismét történelmet írhatKe Juventus-Arsenal: Jovetics a tétKe Harmincmilliót kap az MK-győztesKe Még nem tudni, ki lesz az Inter edzőjeKe Topligába igazolhat DzsudzsákKe De Boer 2017-ig az AjaxnálKe Götze még mindig nem edzhetKe Korszakváltás a Stoke-nál is!Ke Egy vagyont fizettek Fergie rágójáértKe Balotelli, a tévedhetetlenKe Lemondott a BL-aspiráns edzőjeKe A PSG kibabrálhat a NapolivalKe Katalán színekben pompázik a Barca-mezKe Műfogsor a pályán - videó!Ke „A Dortmund megnyeri a BL-t”Ke A Bayern a pénzügyekben is éllovasKe Tárgyalnak Dzekóról és Cavaniról!Ke Íme, az új angol mez – fotóKe A 10 legjobb idézet MourinhótólKe Nemhogy a foci-vb, a főpróba se áll jólKe A Barcelona 20 milliót adna KompanyértKe Megszületett Rooney második fiaKe Ferguson lett az Év MenedzsereHé Büntetés a Romának és az InternekHé Az Atlético elengedi FalcaótHé Európa-liga-döntő Varsóban?Hé Börtönben a Steaua elnökeHé Hivatalos: Mourinho távozik!Hé Neymar beintett a BarcelonánakHé Mourinho ideje már rég lejárt – véleményHé Nincs BL, de Bale hosszabbíthat!Hé Újratárgyalják a korrupt vezetők ügyétHé A Juventus Higuaín helyett Tévezt akarjaHé A Spursből igazolna a LiverpoolHé Moyes munkába állt az Old TraffordonHé Neville visszavonulhatHé Franciaországban Ibrahimovic a legjobbHé Dzsudzsák: a legrosszabb meccsem volt!
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS



