Leégett a Milan, négyet nyelt az Inter

Létrehozva: 2014. szeptember 28. 17:23
Gyengén sikerült a két milánói óriás délutánja a Serie A 5. fordulójában. A Milan a gyengélkedő újonc, a Cesena otthonában csak 1-1-es döntetlenre volt képes, ám az Inter hazai pályán szenvedett 4-1-es vereséget az a Cagliari ellen, amely az utolsó 29 idegenbeli tétmérkőzéséből csak egyszer győzött. A Fiorentina sem örülhet.


A piros-feketék a biztató idényrajt után immár harmadszor maradtak nyeretlenek, így a Juventustól 1-0-ra kaptak ki, a hét közben az Empoli vendégeként voltak erőtlenek, most pedig egy másik újonccal nem bírt. A hazaiak gyorsan vezettek egy kapu előtti kavarodásból, amire Adil Rami gyorsan válaszolt egy védhetetlen, helyezett fejessel.

A kék-feketék a 18. percben még egyenlítettek a szardíniaiak ellen, ám utána Nagatomo Juto két perc alatt egy sárga, majd egy piros lapot gyűjtött, a vendégek pedig Albin Ekdal mesterhármasával a szünetre döntöttek.

A Napoli José Callejón találatával szakította meg hárommérkőzéses nyeretlen sorozatát, és éppen azt a Fiorentinát előzte meg, amely négy meccs óta veretlen, de három döntetlent számlál, és csak két gólt rúgott.

SERIE A, VASÁRNAPI EREDMÉNYEK:

Sassuolo-Napoli 0-1, Chievo-Empoli 1-1, Torino-Fiorentina 1-1.

Inter-Cagliari 1-4

Cesena-Milan 1-1

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Juventus 5 5 0 0 10-0 15
2. AS Roma 5 5 0 0 9-1 15
3. Udinese 4 3 0 1 4-2 9
4. Inter 5 2 2 1 11-5 8
5. Sampdoria 4 2 2 0 5-2 8
6. AC Milan 5 2 2 1 11-9 8
7. Verona 5 2 2 1 5-5 8
8. Napoli 5 2 1 2 6-6 7
9. Fiorentina 5 1 3 1 2-3 6
10. Genoa 4 1 2 1 4-4 5
11. Torino 5 1 2 2 3-5 5
12. Cesena 5 1 2 2 4-9 5
13. Cagliari 5 1 1 3 7-8 4
14. Chievo 5 1 1 3 5-7 4
15. Atalanta 5 1 1 3 2-7 4
16. Palermo 4 0 3 1 6-7 3
17. Lazio 4 1 0 3 4-5 3
18. Parma 4 1 0 3 8-10 3
19. Empoli 5 0 3 2 5-8 3
20. Sassuolo 5 0 3 2 1-9 3
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu