Lampard 2016-ig 250 gól fölé jutna

Létrehozva: 2013. május 23. 16:27
Ugyan csak egy évvel hosszabbította meg szerződését Frank Lampard a Chelsea-nél, a klublegenda szerint a jövője a Stamford Bridge-en nem ér automatikusan véget 2014 nyarán. Sőt, sokkal tovább tervez!


A következő hónapban 35. születésnapját ünneplő középpályás még évekig a legmagasabb szinten futballozna és meg sem fordul a fejében egyelőre az, hogy levezessen mondjuk az Egyesült Államokban. Ott, ahova annyi értesülés kötötte az elmúlt 12 hónapban. Erről a London Evening Standardnek nyilatkozott.

„Addig akarom folytatni, ameddig csak lehet. Egy évvel hosszabbítottam, de minden vágyam az, hogy a következő néhány évben is a Chelsea tagja legyek, hozzásegítve a tavaly érkezett fiatalok fejlődését – kezdte. – Egyre jobb és jobb játékosok lesznek, ha pedig részese lehetek előrelépésüknek, az rendkívül boldoggá tesz. Szeretném megmutatni a következő fél évben, hogy képes vagyok formában maradni. Csakis rajtam múlik."

„Élvezet a Chelsea-ben fuballozni, nagyszerű kapcsolatot ápolok a szurkolókkal, itt lakom a közelben, ez az életem és nem szeretnék rajta változtatni" – tette hozzá, majd meglepően simának nevezte hosszabbítása folyamatát.

„Viszonylag könnyedén mentek a tárgyalások, hosszú procedúra volt januártól, mert december előtt két hónapot kénytelen voltam kihagyni. Új menedzser érkezett és hol játszottam, hol nem. Megértettem, hogy a klub a tulajdonos és a vezetőség elképzelése szerint továbblép egy új korszakba, de akkor is részese akarok lenni."

Lampard Bobby Tambling 202 gólos klubcsúcsát megdöntve házi gólkirály lett a Premier League-ben, 15 találattal. Céljai nagyra törőek, és ennek hangot is adott. „Nem tartom kizártnak, hogy elérem a Chelsea színeiben a 250 gólos álomhatárt, de ehhez a következő három évben rendszeresen játszanom kell, csak így juthatok el odáig."

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu