Lambert visszatért a Liverpoolhoz

Létrehozva: 2014. június 2. 13:02
Hétfőn hivatalosan ismét a Liverpool labdarúgója lett a 32 éves Rickie Lambert, aki a Southamptonból távozott.


Megvan Brendan Rodgers első nyári igazolása, ami egy igazán különleges történet egyúttal. A veterán támadó ugyanis 1997-ben, még gyerekként távozott az Anfieldről, ám most angol válogatottként visszatér a Vörösökhöz.

Közben megjárta a negyedosztályt, az előző szezonban azonban már a Premier League-ben aratott és 37 mérkőzésen 13 gólja mellé 10 gólpasszt is kiosztott, hozzásegítve nagyszerűen teljesítő csapatát a 8. helyezéshez.

Egy ideje már híresztelték a frigy létrejöttét, így a bejelentés nem okoz túlságosan nagy meglepetést. Lambert nagyjából 4,5 millió fontot kóstál, a támadósor mélységét szeretné javítani vele a Liverpool. Luís Suárez és Daniel Sturridge, tehát a liga két leggólerősebb csatára mögött nem lesz egyszerű dolga a kezdébe kerüléssel.

„El sem hiszem, ami történt. 17 évvel ezelőtt távoztam, akkor és azóta is ezt a klubot szeretem, álmom volt, hogy játsszak itt egyszer még az életben. Azonban azt hittem, hogy ez az esély már elúszott" – örömködött Lambert.

„Tudom, hogy a Liverpool mekkora óriási egyesült, így a világot jelenti nekem, hogy itt játszhatok. Tudom, mi a lényeg, az, amit a pályán csinálok és amennyit eltöltök ott. Innentől csakis a munkára koncentrálok" – tette hozzá.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu