Chelsea: kulcsemberek dőltek ki

Létrehozva: 2014. április 23. 13:22
A Chelsea kivédekezte az Atlético Madridot, a 0-0-s végeredmény azonban messze nem jelent továbbjutást, a Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágójátt ráadásul két kulcsembere nélkül kénytelen megvívni José Mourinho.


A menedzser a lefújást követően megerősítette, hogy a csapat első számú kapusa, Petr Cech nagyon pórul járt. „A szezonja véget ért, ne kérdezzék a pontos diagnózist, a lényeg, hogy neki nincs tovább a tavasz folyamán."

A cseh válogatott az első félidőben a kapuja előtt öklözött ki egy labdát, ám csapattársa, David Luiz véletlenül hozzálökte Raúl Garcíát, és így olyan szerencsétlenül esett, hogy kiment a válla, azonnal le kellett cserélni.

Helyét a szezon hátralévő részére a már 40 év felett járó, Mark Schwarzer veszi át, aki sebezhető pont lehet.

Ezzel azonban csak a kezdet, hiszen a védelemből kirobbanthatatlan John Terry lábfejével bajlódva hagyta el a pályát 72 perc elteltével, Mourinho elmondása szerint a BL-ben már csak akkor léphet pályára, ha döntőbe jutnak. Tehát úgy tűnik, őt is akár több hétre elveszítették a Kékek, de ezzel még mindig nincs vége a keret megtépázásának.

John Obi Mikel és Frank Lampard sárga lapot begyűjtve eltiltását tölti majd a visszavágón.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu