"Kroos maradjon a Bayernben"

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2014. április 1. 14:46
Toni Kroos a következő szezonban is a Bayern München játékosa lesz a Bőrgatyások vezetőedzője, Josep Guardiola szerint, aki a keddi manchesteri Bajnokok Ligája-találkozó előtt mondta el, hogy a "Koponyának" még egy éve van a szerződéséből és maradni fog.


A kijelentéssel arra reagált Guardiola, hogy a hónap elején maga Kroos fogalmazta meg: el tudja képzelni jövőjét az angol bajnokságban. Ugyanakkor brit médiaértesülések arról szóltak, hogy a Manchester United heti 300 ezer eurónak megfelelő összeget is hajlandó lenne fizetni neki, miközben a jelenlegi becsült fizetése évi 4 millió euró. A találgatások hátterében az áll, hogy szó van a 24 éves középpályás szerződéshosszabbításáról.

"Remélem, hosszabbítani fog, és velünk marad. Ő olyan valaki, aki szereti, amit csinál, nem munkaként fogja fel" - folytatta az edző, majd hozzátette: "Beszéltem vele és a klubbal is, elmondtam a véleményemet, de végeredményben én csak az edző vagyok" - fejtegette a Taktikus.

A 24 éves középpályás németországi információk szerint jelentős béremelést szeretne elérni, hogy a BL-címvédő, friss német bajnok csapat egyik legjobban fizetett futballistájává váljon.

Címkék: Toni Kroos
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu