Helyzetek tömkelegét dolgozta ki a magyar válogatott Oroszország ellen, gólból azonban csak egyet szerzett, így döntetlen lett a végeredmény a győri ETO-parkban. Erwin Koeman elégedett volt azzal, amit látott, ha nem is maradéktalanul.
„Az első félidőben mi játszottunk jobban, megérdemelten szereztünk vezetést – mondta a lefújást követően a szakvezető. – Nagyon elégedett vagyok a mutatott teljesítménnyel, ám igazán jó játékra akkor leszünk képesek, ha ráteszünk még egy lapáttal. Az azért mindenképpen fájdalmas, hogy az orosz gólt kivédhető hiba előzte meg.”
„Kár, hogy így alakult, hiába voltak a második félidőben jobbak az oroszok, nekünk voltak nagyobb lehetőségeink. Annak tudatában, hogy néhány futballistám kevés meccset játszott az idényben eddig, meg vagyok elégedve a játékosok által nyújtott teljesítménnyel.”
Kollégája, a nyártól már a török nemzeti együttest irányító Guus Hiddink hasonlóképpen látja a pályán történteket.
„Jól játszott a magyar válogatott, az első huszonöt percben jobban teljesítettek nálunk. Most láttam először élőben játszani a magyar csapatot, amelyben technikás játékosokat véltem felfedezni, jó volt nézni őket. Ismerve Erwint, elvárható volt egyfajta játék a csapatától, nem ért meglepetés.
Hiddink hozzátette, nagyszerű négy évet töltött az orosz válogatott élén, és évek múltán is jó szívvel gondol majd vissza erre az időszakra.
