A debreceni klub honlapja hétfőn azt írta, hogy az együttes ellenfele a norvég Molde FK, a bosnyák Zeljeznicar Szarajevo, az izlandi KR Reykjavík, a walesi The New Saints, az észt Flora Tallinn, az azeri Nyeftcsi Baku, a kazah Sahtyor Karaganda, az albán Skenderbeu Korc vagy az örmény Ulisses FC, illetve a majdani macedón és montenegrói bajnok, valamint a selejtező első fordulójából érkező csapatok közül kerül ki.
A selejtező második körének első mérkőzéseit július 17-18-án, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.
Ahhoz, hogy a Debrecen a BL-főtáblájára kerüljön (ahogyan az a 2009/10-es idényben is történt) három párharcot kell megnyernie. Amennyiben az utolsó körben bukik el, akkor az Európa Liga csoportküzdelmeibe kapcsolódhat be.