Negyven év után rendezik ismét a viadalt Közép-Afrikában, egészen pontosan Gabonban és Egyenlítői Guineában, két olyan országban, amely eleddig csak lábjegyzetekben szerepelt az ANK történelemkönyvében. Gabon ötször vett részt, legjobb eredménye a negyeddöntő, Egyenlítői Guinea (a földrész egyetlen spanyol ajkú országa) pedig újoncnak számít, akárcsak Niger és Botswana.
Ha vetünk egy pillantást a mezőnyre, rögtön felmerül a kérdés: na jó, de Elefántcsontparton és Ghánán kívül hol vannak a nagyágyúk?
Az aranyak tekintetében egyeduralkodó, hétszeres győztes, címvédő Egyiptom szégyenszemre utolsó helyen végzett selejtezőcsoportjában, ahol Dél-Afrika is lecsúszott az első helyről, Niger mindenkit megtréfált. Kamerun Szenegállal került egy kvartettbe, s Eto'oék húzták a rövidebbet, így eldőlt, hogy az összesített góllövőlista első helyezettje, ezúttal csak a tévé képernyőjén keresztül követheti az eseményeket. Az ugyancsak ANK-győztes Kongói NDK is ebben a négyesben vérzett el. Nigériát Guinea előzte meg, Algéria Marokkó csoportjában lett harmadik.
A RÉSZTVEVŐK
![]() |
|
Hogy mennyire átalakult az afrikai futballelit (legalábbis erre az eseményre), azt jól jelzi, az eddigi 13 bajnokból nyolc el sem jutott a tornára (kivétel: Ghána, Elefántcsontpart, Tunézia, Marokkó, Szudán), illetve a 27 címből 19 olyan csapaté, amely távolmarad Gabontól és Egyenlítői Guineától.
Az afrikai sajtó toronymagas esélyesnek tartja Elefántcsontpartot, a Drogba nevével fémjelzett generációnak talán ez az utolsó lehetősége egy nagy sikerre, komoly ütőkártya lehet, hogy náluk játszik a 2011-ben a kontinens legjobb futballistájának választott Yaya Touré. Az Elefántok utoljára 1992-ben nyertek (Szenegálban), azóta csupán egyszer döntőztek.
Kalouék legfőbb kihívója a 2010-es döntős és vb-negyeddöntős Ghána lehet, az egyetlen csapat a két évvel ezelőtti legjobb nyolcból, amelynek sikerült kvalifikálnia magát... A Fekete Csillagok jónéhány játékost beépítettek 2009-es U20-as vb-aranyérmes csapatukból, a jövő nekik dolgozhat, de a jelen?
Szenegál még soha nem nyert ANK-t, ám egyike azon három afrikai alakulatnak, amelynek egyszer már sikerült egészen a negyeddöntőig menetelnie világbajnokságon. A Teranga oroszlánjainak elsősorban a csatárkerete tekintélyt parancsoló, talán még Fabio Capello is elfogadná.
Eric Gerets Marokkója is képes lehet a bravúrra Samahhal, Hadzsival, két Anzsi-légióssal és Hardzsával, Tunézia inkább a csapategységben bízhat. Guinea, Niger és Botswana nagy fegyvertényt vitt véghez a selejtezőben, bármelyikük kellemetlen ellenfél lehet a csoportkörben, de a továbbjutásuk szenzációszámba menne.
| 28. AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA (JaN. 21.-feb.12.) – CSOPORTOK, MENETREND |
| A-csoport: Egyenlítői Guinea, Líbia, Szenegál, Zambia A menetrend: Jan. 21.: Egyenlítői Guinea-Líbia 19:30 Szenegál-Zambia 22:00 Jan. 25.: Líbia-Zambia 17:00 Egyenlítői Guinea-Szenegál 19:00 Jan. 29.: Egyenlítői Guinea-Zambia 19:00 Líbia-Szenegál 19:00 B-csoport: Elefántcsontpart, Szudán, Burkina Faso, Angola Jan. 22.: Elefántcsontpart-Szudán 17:00 Burikina Fason-Angola 20:00 Jan. 26.: Szudán-Angola 17:00 Elefántcsontpart-Burkina Faso 20:00 Jan. 30.: Szudán-Burkina Faso 19:00 Elefántcsontpart-Angola 19:00 C-csoport: Gabon, Niger, Marokkó, Tunézia Jan. 23.: Gabon-Niger 17:00 Marokkó-Tunézia 20:00 Jan. 27.: Niger-Tunézia 17:00 Gabon-Marokkó 20:00 Jan. 31.: Gabon-Tunézia 19:00 Niger-Marokkó 19:00 D-csoport: Ghána, Botswana, Mali, Guinea Jan. 24.: Ghána-Botswana 17:00 Mali-Guinea 20:00 Jan. 28.: Botswana-Guinea 17:00 Ghána-Mali 20:00 Feb. 1.: Botswana-Mali 19:00 Ghána-Guinea 19:00 |
| A Helyszínek: |
| GABON Libreville, Stade Omar Bongo: 45 000 fő (elkészült: 2011) Franceville, Stade de Franceville, 20 000 fő (elkészült: 2011) EGYENLÍTŐI GUINEA Malabo Nuevo Estadio de Malabo 15 250 fő (elkészült: 2007) Bata Estadio La Libertad 22 000 fő (elkészült: 2007) |
| AZ AFRIKA-KUPA SZTÁRJAI (LEGISMERTEBB JÁTÉKOSAI): |
|
Egyenlítői Guinea: Bodipo (Deportivo) |
| AFRIKA-KUPA, ÖSSZESÍTETT ÉREMTÁBLÁZAT | |||
|---|---|---|---|
| 1. Egyiptom | 6 | 3 | 1 |
| 2. Ghána | 4 | 4 | 1 |
| 3. Kamerun | 4 | 2 | 1 |
| 4. Nigéria | 2 | 4 | 7 |
| 5. Kongói NDK | 2 | - | 1 |
| 6. Tunézia | 1 | 2 | 1 |
| 7. Szudán | 1 | 2 | 1 |
| 8. Elefántcsontpart | 1 | 1 | 4 |
| 9. Algéria | 1 | 1 | 2 |
| 10. Marokkó | 1 | 1 | 1 |
| 11. Etiópia | 1 | 1 | 1 |
| 12. Dél-Afrika | 1 | 1 | 1 |
| 13. Kongó | 1 | - | - |
| 14. Szenegál | - | 1 | - |
| 15. Mali | - | 1 | - |
| 16. Uganda | - | 1 | - |
| 17. Guinea | - | 1 | - |
| 18. Líbia | - | 1 | - |

