Khedira: NEM a MU-nak és a Chelsea-nek

Szerző: SHLétrehozva: 2013. december 5. 19:04
Spanyol sajtóértesülések szerint Sami Khedira, a Real Madrid német középpályása meg szeretné hosszabbítani 2015 nyarán lejáró szerződését a spanyol mamutklubbal, és ezért nem akar sem a Manchester Unitedhez, sem a Chelsea-hez igazolni, az angol csapatok hiába érdeklődnek iránta.


 

A Marca információi szerint a Real Madrid új, hosszútávú szerződést tervez kínálni német középpályásának, a jelenleg sérült Sami Khedirának (a jelenlegi 2015 nyarán jár le), amit a 26 éves játékos el is szeretne fogadni. Ez viszont azt jelenti, hogy nemet mond az iránta érdeklődő Manchester Unitednek és a Chelsea-nek is.

David Moyes már a nyári átigazolási időszakban tett érte ajánlatot a Realnak, José Mourinhóval pedig remek a kapcsolata az együtt töltött évek miatt. A középpályás távozása azért merült föl, mert egy időben a Real Madrid szurkolói kikezdték, de úgy látszik, a játékos ezen végül felülemelkedett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Túl van a műtéten Khedira, fél év kiesik
A német válogatott orvosa elmondta, hogy sikeresen megoperálták Sami Khedira térdét, miután keresztszalag-szakadást szenvedett az Olaszország elleni mérkőzésen. A Real Madrid középpályásának fél évet kell kihagynia, a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Khedira: Ajánlatot tett értem az MU
Sami Khedira elismerte, a Manchester United valóban megpróbálta szerződtetni az átigazolási piac hajrájában, a Real Madrid azonban nem engedte el. ...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: Sami Khedira
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu