Merőben ellentétes hangulatban várhatta a Vidi és a Pápa a szombat délutáni randevút. A hazai együttes idén még nem kapott gólt az élvonalban, legutóbb a diósgyőri oroszlánbarlangban nyert 1-0-ra, míg Véber György együttese fájdalmasan nagy, 5-1-es pofont kapott otthon a címvédő Lokitól.
A 18. forduló pedig nem hozott meglepetést, a fehérváriak simán begyűjtötték a három pontot. Ehhez kellett a két kiváló csatár villanása és a látogatók visszafogott támadójátéka is. A 11. percben Nikolics ugratta ki Alvest, aki 7 méterről lőtt lapusan Szűcs kapujába. A gyors gól megadta az alaphangot a listavezetőnek, amely körültekintően őrizte előnyét, időnként pedig veszélyes támadásokat is vezetett.
Igaz, jó ideig csak távoli próbálkozások jelentettek veszélyt a pápai kapuira, de a túloldalon még ennyit sem jegyezhettek fel a krónikások. A fordulás után pedig ismét gyorsan növelte előnyét a Videoton. Nikolics lépett meg Polonkai átadásával, majd biztosan lőtt a hálóba. A folytatás sem hozott támadást, a Vidi veszélyeztetett, a Pápa védekezett.
Az utolsó tíz percben aztán Fábián játékvezető lépett elő – kényszerűségből – főszereplővé. Először a második sárgáját begyűjtő Dlusztust, majd az érthetetlenül könyöklő Abwót kellett leküldenie a pályáról. Maradt a 2-0, így a Videoton páholyból várhatja a Honvédot fogadó Debrecen fellépését. Őrségváltás biztosan nem lesz az élvonalban, legalábbis ezen a hétvégén.
A további, szombat kora délutáni összecsapások felemás képet mutattak. Az MTK továbbra sem találja a fonalat, idei második hazai találkozója sem hozott érvényes találatot. A Vasas pedig hiába vezetett kétszer is Pakson, végül be kellett érnie az egy ponttal.
Kora estére pedig a Győr is gazdagodott három ponttal, miután 1-0-ra felülmúlta a kecskemétieket. A Kaposvár és a ZTE öszecsapása egy-egy találatot hozott.
Hét közben a Debrecen és a Honvéd már találkozott a Ligakupában, és a mostani mérkőzés forgatókönyve kísértetiesen „másolta” az előmérkőzést. Pedig szinte teljesen megváltozott a két csapat összeállítása, mégis…
A Loki ezúttal is gyorsan megszerezte a vezetést, aztán a hazai védelem rövidzárlatát kihasználták a vendégek. A bajnoki címvédő rákapcsolt, de csak bő negyedórával a vége előtt szerezte meg a második és három pontot érő találatot, amikor Coulibaly talált a kapuba. Így Herczeg András együttese tapad a Videotonra, hosszú út vezet még az aranyéremig.
| 1. | Videoton FC | 18 | 13 | 3 | 2 | 41–19 | +22 | 42 |
| 2. | DVSC-TEVA | 18 | 13 | 1 | 4 | 39–23 | +16 | 40 |
| 3. | Győri ETO FC | 18 | 9 | 6 | 3 | 23–11 | +12 | 33 |
| 4. | Újpest FC | 17 | 9 | 2 | 6 | 26–23 | +3 | 29 |
| 5. | ZTE FC | 17 | 8 | 4 | 5 | 33–28 | +5 | 28 |
| 6. | MTK Budapest | 18 | 7 | 6 | 5 | 29–22 | +7 | 27 |
| 7. | Kaposvári Rákóczi | 18 | 7 | 5 | 6 | 26–24 | +2 | 26 |
| 8. | Lombard Pápa | 18 | 7 | 2 | 9 | 25–27 | –2 | 23 |
| 9. | Paksi FC | 17 | 5 | 7 | 5 | 19–21 | –2 | 22 |
| 10. | Ferencvárosi TC | 18 | 5 | 7 | 6 | 22–25 | –3 | 22 |
| 11. | Vasas | 18 | 6 | 3 | 9 | 28–42 | –14 | 21 |
| 12. | Haladás | 18 | 5 | 4 | 9 | 24–33 | –9 | 19 |
| 13. | Kecskeméti TE | 18 | 5 | 2 | 11 | 29–39 | –10 | 17 |
| 14. | Budapest Honvéd | 18 | 4 | 5 | 9 | 21–26 | –5 | 17 |
| 15. | Nyíregyháza Spartacus | 18 | 3 | 6 | 9 | 23–35 | –12 | 15 |
| 16. | Diósgyőri VTK | 17 | 3 | 3 | 11 | 19–29 | –10 | 12 |