Kemény feladat vár a Vidire és a Lokira

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 18. 17:35
Szerdán még a válogatott Litvánia elleni sikerét ünnepelhette a honi futballközvélemény, sőt a jó hangulat csütörtökre is „átszállt”. Péntektől azonban ismét az élvonal találkozói okozhatnak jó és rossz perceket, órákat, több érdekes és pikáns összecsapás is szerepel a programban. Az sem lenne meglepő, ha jelentősen átrajzolódna az élmezőny, hiszen a listavezető Videotonra, a címvédő Debrecenre és a negyedik helyen álló Ferencvárosra is nehéz feladat vár.


 

A Loki Szombathelyre látogat és egyáltalán nem biztos, hogy boldogan utazhat haza. A szombathelyi együttes ugyan csak a 15., de az új vezetőedző, Aczél Zoltán már felrázta a letargiából a csapatot, amely egyre markánsabb teljesítményt nyújt, bátran támad még idegenben is. A bennmaradásért zajló küzdelemben pedig minden egyes apró pontnak vagy nagy sikernek komoly jelentősége van, teljesen mindegy melyik gárda az ellenfél.

A DVSC-nek is égető szüksége van a sikerre, hiszen a korábbi botlások miatt komoly hátrányt kell ledolgoznia. Immár „csak” három ponttal marad el Herczeg András együttese az éllovastól, ezért is lenne fontos az újabb idegenbeli győzelem.

Az egyre izmosabb Fradi sem számíthat könnyed játszadozásra és gálára a hétvégén, bár Prukner László vezetőedző amúgy sem szereti a lezser hozzáállást. A zöld-fehérek következő ellenfele az élvonal egyik legbátrabb és legveszélyesebb csapata, a Pápa lesz. Pikáns, hogy a hazai Lombard kapuját az egykor az Üllői úton fényes sikereket elérő Szűcs Lajos védi, de a fradisták számára a szakmai főnök személye jelenti az igazi csemegét…

Véber György mind a mai napig ízig-vérig újpestinek számít, noha pápaiként már többször tört borsot a lila-fehérek orra alá. De most a Fradi ellen bizonyosan megkettőzött erővel készül a bizonyításra, mindent megtesz azért, hogy az ősi ellenfelet is megtréfálja.

A listavezető Videoton a legutóbbi körben csak az utolsó pillanatban mentett pontot Győrben, de ezzel is magára hozta legnagyobb ellenfeleit. Ezúttal hazai pályán szerepel Mezey György együttese, amely a mostanság nem remeklő Újpestet fogadja. A legutóbbi szezonban a fehérváriak egy ponttal csúsztak le az aranyéremről, a lila-fehérekkel pedig hazai pályán játszottak 1-1-et. Akár azt is mondhatnánk, az a botlás is hozzájárult az ezüstéremhez.

„Érdekes mérkőzés lesz, hiszen az Újpestet alapvetően a játékoskerete alapján bajnokesélyes csapatnak tartom. Az, hogy most ott állnak, az a legkevésbé a játékosok felelőssége. Nagyon nagy problémák vannak a klubnál. De egy-egy mérkőzésre fel tudják magukat szívni” – mondta a vidi.hu-nak Farkas Balázs, a középpálya egyik motorja.

A rutinos futballista szerint a lilák ellen az is gondot okozhat, hogy kiállítás miatt Vaskó Tamás, míg öt sárga lap miatt Lipták Zoltán sem léphet pályára.

„A keretünk megfelelően bő, minden posztra két azonos képességű játékosunk van. Kivéve a belső védő pozícióját. Pont ott kerültünk bajba, mert egy embert még tudtunk volna pótolni, de most komolyabb átszervezést igényel, hogy ketten estek ki. Hazai pályán mindképpen otthon szeretnénk tartani a három pontot, megfelelő offenzív játékot próbálunk játszani. Biztos vagyok benne, hogy az Újpest nem fog beállni bekkelni. Egy részt olyan edzőjük van, ráadásul olyan tradíciója van a klubnak, hogy mindenhol győzelemre játszik a csapat. Az más kérdés, hogy támadás után hogyan mennek át védekezésbe. Mi ezt azért megpróbáljuk kihasználni, úgy érzem ez az Újpest egyik gyengesége” – tette hozzá Farkas.

NB I, A 15. FORDULÓ:
PÉNTEK
Kaposvár-Gyõri ETO 17:00
Honvéd-BFC Siófok 19:00 
SZOMBAT
KTE-Ereco - Vasas 15:00
Haladás - DVSC-TEVA 15:00
ZTE-Szolnoki MÁV 16:00
Paks-MTK 16:00
Lombard Pápa-FTC 17:30
VASÁRNAP
Videoton-Újpest 17:30

 

A bajnokság állása:

1. Videoton 14 9 3 2 30-16 14 30
2. Debrecen 14 8 3 3 29-18 11 27
3. Zalaegerszeg 14 8 2 4 27-20 7 26
4. Ferencváros 14 8 1 5 22-20 2 25
5. Paks 14 7 3 4 24-19 5 24
6. Kaposvár 14 7 2 5 21-19 2 23
7. Pápa 14 7 1 6 25-22 3 22
8. Bp. Honvéd 14 6 3 5 19-17 2 21
9. Újpest 14 5 4 5 25-19 6 19
10. MTK 14 5 3 6 18-21 -2 18
11. Győr 14 4 5 5 17-16 1 17
12. Vasas 14 5 1 8 22-29 -7 16
13. Kecskemét 14 5 0 9 24-34 -10 15
14. Siófok 14 3 5 6 13-19 -6 14
15. Haladás 14 2 4 8 16-23 -7 10
16. Szolnok 14 2 2 10 9-29 -20 8

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu