Kaibás Dezső lett az FC Ajka elnöke

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 5. 14:02
Nem hosszabbítja meg Szabó Imre vezetőedző szerződését az FC Ajka NB II-es labdarúgócsapata. A Veszprém megyei klub – amely a 12. helyen végzett a Nyugati csoportban a nemrégiben véget ért bajnokságban – új elnököt és új elnökséget választott. Az egyesület új vezetője Kaibás Dezső egykori játékvezető lett.



Nincs tartozása az FC Ajka labdarúgóklubnak, így nincs akadálya annak, hogy az NB II-es csapat megkapja az indulási engedélyt a 2008–2009-es bajnoki szezonban – hangzott el az egyesület közgyűlésén.

Utassy István leköszönő elnök arról tájékoztatta a tagságot, hogy Szabó Imre vezetőedző beszámolóját elfogadta az elnökség, de nem hosszabbítják meg a szakvezető szerződését. A közgyűlés az elnöki és pénzügyi beszámolót is elfogadta.

Utassy korábban határozott időre vállalta megbízatását, így most ennek megfelelően lemondott. Utódjául Kaibás Dezső, az NB II-es játékvezetőt és élvonalbeli asszisztenst választották. Ismét két alelnök került a klub élére: Egervári Tamás, az Egervári Trans Kft. ügyvezető igazgatója és Jákli Péter, a Sportcentrum vezetője.

Az elnökség további tagjai közül hárman – Barta János, a Somló Volán vezérigazgatója, György László, a Pólus Coop gazdasági igazgatója, Badics Péter vállalkozó – megmaradtak pozíciójukban., új tagként Pákai Zoltán, a Gold-Trans Kft. értékesítési vezetője került az elnökségbe.

Ami a régieket illeti: Németh György korábbi alelnök nem vállalt további szerepet a klub munkájában, dr. Horváth József alpolgármester és Utassy István az önkormányzatban vállalt szerepe miatt a jogszabályok szerint összeférhetetlenség merült fel.

Az új elnök, Kaibás Dezső megköszönte a bizalmat, s kiemelte, hogy az NB II-es szereplés alapjait Szabó Imre edző és csapata lerakta, a jövőben erre kell építkezni.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu