Juhász: Megcsíphetjük a románokat

Szerző: CZOLétrehozva: 2013. augusztus 15. 01:27
Juhász Roland elismerte, a magyar válogatott nem nyújtott hibátlan teljesítményt Csehország ellen (1-1), ettől függetlenül készen állnak társaival a sorsdöntő őszi vb-selejtezőkre. Kovács Istvánt nem zökkentette ki, hogy a 10-es mezt kapta, Bogdán Ádámot az viszont igen, hogy túlságosan sokszor kellett játékba avatkoznia.


 

A magyar válogatottnak voltak jó periódusai a szerda esti felkészülési meccsen, de aggasztó, hogy a védelmet túlzottan könnyen zavarba lehetett hozni, és a csehek ziccerek sokaságát alakították ki (és rontották el).

Juhász Roland számára ugyanakkor örömteli, hogy hosszas mellőzés után ismét számít rá Egervári Sándor szövetségi kapitány, mi több, a karszalagot is a Videoton hátvédje viselte Gera Zoltán távollétében. Igyekszik meghálálni a bizalmat, de hozzátette, a meccs kapcsán hiányérzet maradt benne.

„Hátul gyakran meg lehetett bontani minket, sokkal szervezettebbnek kell lennünk a világbajnoki selejtezőkön. Úgy hiszem, ezzel nem is lesz gond, kellő koncentrációval változtathatunk ezen” – fogalmazott Juhász.

„Jó érzés volt ismét a válogatottban szerepelni, ám az eredmény miatt kissé bosszús vagyok. A románok ellen a második félidőből kell kiindulni. Bizakodásra ad okot, hogy egy rosszabb teljesítmény után javultunk fel, nem fordítva – önbizalommal telve megyünk Romániába.”

Kovács István először kezdett a felnőttválogatottban, és bár volt némi drukk benne, szerinte jól vette az akadályt: „Bevallom, kicsit izgultam meccs előtt, de ez teljesen természetes. A pályán otthonosan mozogtam, nagyon remélem, hogy a továbbiakban is számít rám a kapitány.”

Egervári Sándor olyannyira bízik benne, hogy mindjárt a 10-es mezt „ajándékozta” neki. A Videoton 21 esztendős középpályása mégsem érez nyomást.

„A klubcsapataimban és a korosztályos válogatottakban is viseltem már ezt a számot, úgymond hozzászoktam. Ezúttal Gera Zoltán sérülése miatt kaptam meg, és egyáltalán nem bánom, hogy így alakult. Nem rak rám plusz terhet” – mondta Kovács a SportHirado.hu-nak.

A meccs főhőse vitathatatlanul Bogdán Ádám volt, akinek bravúrok sorozatát kellett bemutatnia, hogy ne hozzon magyar kudarcot a selejtezők előtti utolsó erőpróba.

„Szívesen eltekintettem volna attól, hogy ennyi munkám legyen, de így alakult, nincs mit tenni. A mérkőzés tanulsága, hogy sokkal stabilabbnak kell lennünk, nem mehetünk bele adok-kapokba. A románok ellen nem fér bele” – figyelmeztetett a Bolton Wanderers kapusa.

„Feljebb kell tolnunk a védekezésünket, az talán megoldás lehet a problémáinkra. Természetesen győzni megyünk Bukarestbe, nem is lehet más a célunk. A vb-hez az kell!”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Bukarestben több kell!
Ezúttal nem bírt egymással a cseh és a magyar válogatott egy mérsékelten izgalmas meccsen. A végeredmény egy mindkét csapat számára vállalható 1-1 lett, de bárki győzhetett volna. Mindkét oldalon maradtak ki ordító helyzetek,...
Tovább a teljes cikkhez »


 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu