Juhász: Belgium ugródeszka a magyaroknak

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2012. február 3. 12:10
A magyar futball csillagai címmel a jelenleg a belga bajnokságban játszó labdarúgókkal rendezett beszélgetést csütörtök este Brüsszelben a helyi magyar kulturális intézet.

 

 

A beszélgetésen az Anderlecht védője, Juhász Roland és a Kortrijk középpályása, Czvitkovics Péter vett részt. Az eseményen emlékeztettek arra, hogy a múlt század második felében Belgiumban számos magyar labdarúgó megfordult. Olyan nevek hangzottak el, mint Kenderesi István, Fazekas Árpád, Kű Lajos, Bálint László, Fazekas László, Martos Győző.

A tavalyi magyar aranylabdás, 69-szeres válogatott Juhász Roland - aki jelenlegi csapatával három bajnoki címet szerzett - úgy vélekedett, hogy Belgium igazi ugródeszka lehet a magyar játékosok számára, ezért is vonzó a honi futballisták szemében. Hozzátette: fontosnak tartja, hogy a külföldre tartó játékosok megfelelő szintű bajnokságot találjanak. Számos fiatal tehetség talán e probléma miatt nem tudott olyan pályát befutni, amelyet szeretett volna - vélte.

Juhász azt is elmondta, hogy sokat köszönhet jelenlegi csapatának, szívesen játszik a belga bajnokság legnagyobb nevű együttesében. Úgy vélte ugyanakkor, hogy az idei év az utolsó lehetőségeinek egyike, hogy továbblépjen.

A Kortrijkbe idén került Czvitkovics Péter pedig azt erősítette meg, hogy szívesen maradna az elkövetkező években.

A résztvevők óvatos optimizmussal nyilatkoztak az idén kezdődő világbajnoki selejtezők magyar kilátásairól, bár azt megjegyezték, hogy a magyar csoportban a legutóbbi világbajnoki második Hollandia kiemelkedik a mezőnyből.

A beszélgetésre - amelynek védnöke Deutsch Tamás (Fidesz) európai parlamenti képviselő volt - a tavalyi belga bajnok Genk magyar középpályása, Tőzsér Dániel is meghívást kapott, ő azonban más elfoglaltsága miatt végül nem tudott részt venni a rendezvényen.

Reményi Krisztina, a brüsszeli Balassi Intézet vezetője elmondta, hogy a beszélgetésnek várhatóan lesz folytatása, a sport témája továbbra is helyet kap a magyar kulturális központ terveiben.

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. február 3. 11:13 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53242
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
12:50  Világsztár edzheti Juhászt12:34  Komoly változások előtt a váci kézilabda12:09  Távozik a Fradi edzője12:00  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthat11:38  Kettős magyar siker 200 vegyesen11:11  Beckham mellett kampányol Giggs10:44  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről10:10  NHL: Rangers - Devils, újra egál09:39  Itt a vége, nem bírta a Lakers09:00  Ungvári riválisának súlyos balesetete22:17  Balzsay Belfastban védheti meg címét21:46  Az Egeré az aranyérem21:44  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!21:20  Egy meccsre a címvédéstől a Szolnok20:47  Barcelona-ajánlat Giovincóért20:06  Elhagyhatta a kórházat Abidal19:40  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke19:40  Heti kvíz - játssz velünk és nyerj!18:22  Kettős magyar győzelem a hazai Eb-n!18:15  Így láttam – BL-döntő a helyszínen17:59  NOB: napirenden a Schmitt-ügy17:36  Mihajlovics a szerb kapitány16:51  Kubica visszatérésére nincs esély16:38  Torres is befért a spanyol bő keretbe!16:18  Drogba elhagyja a Chelsea-t15:30  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!15:16  Berbatov: Elhagyom a Unitedet15:08  Újabb 21 ezer ft a zsebben - fogadóblog14:59  Nadal visszavágott Djokovicsnak Rómában14:43  Perel a menesztett kapitány14:28  Életet mentettek a szurkolók - videó14:08  Del Piero: Új életet kezdek14:05  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek13:31  Négy magyar úszó lett Eb-döntős hétfőn13:00  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Megvan Görbiczék új edzője  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Megvan az olimpiai magyar bringás  A legjobb magyar javított, már 65.  Speciális kötést kap Juhász Roland  Kapus- és csatárbravúrok Los Angelesben  LeBron James megmentette a Miamit  Elképesztő fordulat után bajnok SarapovaVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  Lorenzo tarolt, Rossi "visszatért"!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Janics nyert, K2 1000-en megvan a befutóVa  151 km után beérték, de megnyerte!Va  Tökéletes búcsú MocsaitólVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Vállzúzódás miatt száll ki a Giró-bólVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapottVa  Megaigazolásra készül a BL-győztes
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Gól két esernyő után
  • Karatés gól Brazíliából
  • Ishizaki zseniális gólja
  • Wenzel egész pályás gólja
  • Mókás öngól Törökországból
  • Shaqiri ollózása
  • Huszti gólja a Rubin ellen
  • Luiz Adriano bakija
  • Michael elbaltázta!
  • Nick Novak könnyített magán...
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS