„Jó az egy pont Rómában”

Létrehozva: 2011. december 13. 12:50
Antonio Conte sikerként értékeli, hogy a Juventus 1-1-es döntetlent ért el Rómában hétfő este, amivel visszaszerezte vezető helyét a Serie A tabelláján. A hazai gólt szerző Daniele De Rossi nem bánja, hogy a védelem közepére küldte Luis Enrique.

 

 

„Az első félidőben jól teljesítettünk. A Roma már hat perc után vezetett, de gyorsan összeszedtük magunkat, és megtaláltuk a megfelelő egyensúlyt” – nyilatkozta Antonio Conte, a Zebrák mestere.

„A második játékrész közepén nem tudtuk irányítani a játékot, legközelebb higgadtabbnak és racionálisabbnak kell lennünk.”

„A táblázatra nézve ugyanakkor azt kell mondanom, kiválóan tesszük a dolgunkat, felülmúljuk a várakozásokat” – utalt Conte arra, hogy az Olimpicóban szerzett egy ponttal visszaelőzték a korábban élre ugró Udinesét.

Daniele De Rossi gólját komoly védelmi hiba előzte meg, de a szakember visszautasította, hogy megnevezze érte a felelősöket.

„Minden gólhoz hiba kell, majd házon belül kielemzzük” – zárta rövidre az edző, aki legközelebb a Novara elleni hazai meccsen küldheti harcba fiait.

Az mindenesetre nem kis meglepetés, hogy épp De Rossi szerezte a hazaiak gólját, hiszen Luis Enrique a védelem tengelyébe vezényelte a rangadón.

„Az egész csapat segítségemre volt, főleg Heinze, aki nagyon közel játszott hozzám – de úgy vélem, mindenki kitűnőre vizsgázott ezen a napon” – így a római vezér.

A Roma ráadásul a Juventus veretlenségét is elvehette volna, Francesco Totti büntetőjét azonban hárította Gigi Buffon.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Önmagát felülmúlta a Roma, a Juvét nem
VIDEÓK! A Roma otthonában is megőrizte veretlenségét a Juventus, s bár nyerni nem tudott, a döntetlen is elég volt ahhoz, hogy visszavegye az elsőséget az Udinesétől a 15. forduló után az olasz bajnokságban. De Rossi már az 5....
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: AS RomaJuventus
Hozzászólások
Fekecs Péter 2011. december 14. 07:27 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  99
Mondja ezt egy Juve szurkoló hogy jobbak voltak Én meg azt mondom hogy nem volt jobb a Juve Viszont abban egyetértek hogy Lamelának nem szabadott volna lapok nélkül megúsznia a meccset....1:1 lett, és még Totti ki is hagyta a 11est....ennyi.
Ferenczi Marcell 2011. december 13. 16:21 (1)
Ígéret
  410
Tottin múlott csak? Szerintem meg a bíron múlott! Rég kikellett volna állítani Lamelát! Hihetetlen h 5olyan szabálytalánsága is volt ami talán lapot ér...a bíró ellájtizta az egészet! Összességében jobbak voltunk! Forza Juventus Per Sempre!
Hajrá Juventus Football Club!!!
24 ÓRA
12:50  Világsztár edzheti Juhászt12:00  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthat11:11  Beckham mellett kampányol Giggs21:44  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!20:47  Barcelona-ajánlat Giovincóért20:06  Elhagyhatta a kórházat Abidal19:40  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke18:15  Így láttam – BL-döntő a helyszínen17:36  Mihajlovics a szerb kapitány16:38  Torres is befért a spanyol bő keretbe!16:18  Drogba elhagyja a Chelsea-t15:30  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!15:16  Berbatov: Elhagyom a Unitedet14:08  Del Piero: Új életet kezdek14:05  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek13:00  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapottVa  Megaigazolásra készül a BL-győztesVa  Neuer szerint kudarcot vallott a BayernVa  A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebbVa  A BL-döntő egyik vesztese ott sem volt!Va  Orosz higanymozgás a BL-döntőben - videóVa  BL-döntő - Az edzők reakciójaVa  Villas-Boassal tárgyal a LiverpoolSzo  Drogba megnyerte a BL-t a Chelsea-nek!!!Szo  Tagadják, hogy Jordi Alba már a BarcáéSzo  Nem akárhonnan ollózta be - videóSzo  Blatter Budapesten, Szepesit kitüntetikSzo  Top nyolc emlék a La Liga-szezonbólSzo  Premier League: a West Ham jutott visszaSzo  Bertrand állítólag kezd a BL-döntőn!Szo  Fradi-búcsú a közönségtől, vereséggelSzo  Kínában folytathatja SeedorfSzo  Argentin keret Tévez és Pastore nélkül!Szo  Ezt már csak a Montpellier bukhatja el!Szo  A Kolozsvár nyerte a román bajnokságotSzo  A labdarúgó NB I küszöbén az EgerSzo  Balotelli marad a Manchester CitybenSzo  A Bayern lesz a BL-győztes - blog  A Kecskemét elhibázta, a Győr nem  Bayern ötödször, vagy Chelsea először?  Ronaldo megkoronázta magát  Előkerült egy videó a nyolcéves Messiről  Drogba: Nem vagyok színész!  MU-legenda is képben az Aston Villánál  Vagyonért igazolt a Mönchengladbach  Elege lett az Arsenal kapusának  Hollandiába tart a Chelsea csatára
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS