Jackson Martínez a Real látókörében

Létrehozva: 2013. október 14. 20:09
Csatár kell a Real Madridnak, ez nem újdonság. Már akkor nyilvánvaló volt, amikor Gonzalo Higuaín távozott a nyár közepén, ám az átigazolási piacon mégsem orvosolták a problémát. Azóta Karim Benzema szenved, az ifjú titánok, Álvaro Morata és Jesé Rodríguez alig játszanak, miközben a sajtó sorban dobálja be a jelölteket.


A legújabbat a Marca hétfőn, úgy tudja, hogy Jackson Martínez az egyik fő kiszemelt a következő nyáron a spanyol fővárosban. A kolumbiai Radamel Falcao távozása óta stabilan, megbízhatóan szállítja a gólokat, így a jelenlegi szezonban is remekel, hiszen hét bajnokin már hét gólnál jár és Bajnokok Ligájában is eredményes volt.

A blancókhoz közel álló lap szerint a nyáron a portugál bajnok komoly ajánlatokat utasított vissza a Napolitól és a Manchester Citytől a csatárért. Végül maradt és jelenleg új szerződésére vár, amely az ügynöke utóbbi hetekben hallott nyilatkozatai alapján közel jár az aláíráshoz. Mindez azért lehet igazán fontos, mert egy a várakozások szerint 2018-ig aláírandó szerződéssel a jelenlegi 40 millió euróról 60 millióra nőhetne a kivásárlási ára.

A Porto elnöke, Pinto da Costa tisztában van a Real Madrid érdeklődésével, de egyelőre nem szeretne pénzt látni jelenlegi legnagyobb értékéből. Frissen engedte el Joao Moutinho és James Rodríguezt, ami komoly űrt hagyott maga után és nem is pótolták őket. Az együttes a tavalyi alapokra épít, ismét fiatalokat próbál felhozni és kitermelni.

Jövő nyárig azonban változhat a helyzet Martínez ügyében, és nem biztos, hogy megoldódik a csatágond Madridban. Egyelőre tehát nem a télről van szó, márpedig Benzemával kihúzni egy teljes idényt bátorság lehet...

Ennek fényében nem biztos, hogy a dél-amerikai sztár a legegyszerűbb és legkönnyebben elérhető megooldás...

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu