Itt az újabb Debrecen-BATE csata

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2014. július 28. 17:02
A magyar bajnok Debrecen kedden a fehérorosz BATE Boriszovot látja vendégül a Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójának első mérkőzésén, a párharc tétje már a főtáblás szereplés a nemzetközi futballszíntéren.


Az a csapat ugyanis, amely ebből a párosításból továbbjut, biztos résztvevője lesz valamelyik európai kupa főtáblás küzdelmeinek: a  negyedik kör győztesei a BL, vesztesei pedig az Európa Liga csoportküzdelmeiben lesznek érdekeltek.

Kondás Elemér együttese pénteken, az OTP Bank Liga nyitófordulójának keleti rangadóján 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyházával, így a szakember nem lehetett maradéktalanul elégedett.

A keddi riválissal 2012-ben a legrangosabb európai kupasorozat ugyanezen szakaszában került szembe a hajdúsági csapat, amely az első mérkőzésen Ibrahima Sidibe góljával sokáig vezetett, ám a szenegáli támadó a 93. percben a saját kapujába is betalált - ennek ellenére a Debrecen kedvező helyzetből várhatta a visszavágót. A második találkozón azonban - Debrecenben - Mozoleszkij és Volodko góljaival 2-0-s vendégsiker született, így a fehéroroszok jutottak tovább. A BATE Boriszov - ahogy 2011-ben - végül ekkor is kiharcolta a csoportkörbe jutást, tavaly azonban már a selejtező második fordulójában búcsúzott a kazah Sahtyor Karagandival szemben.

Az elmúlt években kissé meggyengült fehérorosz csapat - amelytől távozott az Arsenalt és a Barcelonát is megjárt Hleb - a mostani sorozatban, az előző fordulóban csak nagy nehézségek árán, idegenben szerzett góljának köszönhetően jutott tovább az albán Skënderbeu ellenében.

A Nagyerdei Stadionban 20.30 órákor kezdődő keddi összecsapás játékvezetője Szymon Marciniak lesz; a lengyel bíró vezette május 22-én az új debreceni aréna első válogatott mérkőzését, a 2-2-re végződött Magyarország-Dánia meccset is. A találkozót az M2 csatorna élőben közvetíti.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu