A meccs előtt Robbie Keane, az írek legjobb csatára azt mondta, hogy csak akkor lesz esélyük a világbajnoki címvédő spanyolok ellen az Európa-bajnokság második csoportkörében, ha úgy játszanak, mint a Chelsea a Barcelona ellen a Camp Nouban, a Bajnokok Ligája elődöntőjében.
Mivel az olaszok 1-1-es döntetlent játszottak a horvátokkal a csoport másik meccsén, egy kicsit a nyomás is lekerült a spanyolokról, különösen úgy, hogy az írek személyében papíron a kvartett, de talán az egész Eb leggyengébb csapatával kerültek össze a második fordulóban, ahol nem lehet gond a három pont megszerzése.
Bár mindenki kiváncsi volt, hogy a váltig fogadkozó írek tudnak-e meglepetést okozni, de az nagyon gyorsan kiderült, hogy ma este ilyesmiről szó sem lesz. Az első félidőben a spanyolok gyakorlatilag egykapuztak, és bár az uefa.com hivatalos statisztikái szerint az első 45 percben 62 százalékos volt a labdabirtoklásuk, a valóságban sokkal többnek, legalább 80 százaléknak tűnt.
Fernando Torres nagyon izgult, többször inkább másnak adta a labdát ahelyett, hogy egyedül oldotta volna meg a dolgot lényegesen jobb helyzetben, de beállása mindenképpen jót tett a spanyol csapat támadójátékának. Tény, nem is arra volt szükség, mint az olaszok ellen, Torres pedig gyakran volt megjátszható a borzasztóan lyukas ír védelemben, és igazolta, hogy nem hiába került be a második meccsen Cesc Fabregas helyett.
Ezt a második félidőben újabb góllal igazolta, amikor egy az egyben vitte el és lőtte be a kivetődő Shay Given mellett, majd kissé váratlanul le is cserélte Vicente Del Bosque. Előtte még David Silva csinált bohócot az ír védelemből, a kapu előtt tizenkét méterre megforgatott három védőt, egyiküket el is fektette, majd a kapu jobb oldalába passzolt.
A hajrában a csereként beállt Cesc Fabregas olyan játszi könnyedséggel szerezte meg a negyedik gólt, ahogy a grundokon szokták. Egy jobb oldalai szögletet az ír tizenhatoson belül senkitől sem zavartatva (!) vett át, majd tolt egyet a labdán, és éles szögől bevágta a kapuba.
A 2012-es lengyel-ukrán Európa-bajnokság első kiesői az írek, akik két meccsen hét gólt kaptak. A csütörtök esti spanyol-ír eddig a torna legsimább meccse volt (66-34 százalék labdabirtoklás, és 20-4 kapura lövés a spanyolok javára), az utolsó körben izgalmak várhatók a C-csoportban, ahol Horvátország és Spanyolország 4-4 ponttal áll továbbjutó helyen, Olaszország pedig 2 ponttal a harmadik.
| 2012-ES LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, LENGYELORSZÁG ÉS UKRAJNA |
|
C CSOPORT, 2. FORDULÓ Gólszerző: Torres (4., 70), Silva (49.), Fabregas (83.) Sárga lap: Xabi Alonso (54.), Javi Martínez (76.) ill. Keane (36.), Whelan (45+1.), St Ledger (84.) |
| ONLINE KÖZVETÍTÉS |
|
Vége a meccsnek, az írek búcsúznak az Európa-bajnokságtól. 88. Az ír szurkolók énekelnek. 83. GÓÓÓÓÓÓL!!!!!! Santi Cazorla 16 méteres lövését még kiüti Given, de Cesc Fabregas a szöglet után éles szögből óriási gólt szerez. Szinte üresen volt, nem is fogták komolyan. 4-0 78. Egy spanyol szabadrúgást Xavi lő kapura 25 méterről, de fölémegy. 75. Az írek legkomolyabb helyzete, Robbie Keane kerül helyzetbe, de lapos lövését kitenyereli a vetődő Iker Casillas. 70. GÓÓÓÓÓÓL!!!! Fernando Torres kapott remek kiugratást, a kapuig fut a labdával, a védők nem érik utol, és 12 méterről, a kifutó Given mellett a kapu bal oldalába lő. 3-0 67. McGeady adja veszélyesen középre a labdát, Casillas nem fér hozzá, de szögletre fejelik a védők. 62. Torres próbál sarkazni, majd Sergio Busquetsnek passzol, aki 15 méterről a jobb sarok mellé lő. 58. Fernando Torres ugrik ki lesen, a bíró kicsit későn fúj. 55. Shay Given óriásit védett. Xavi Hernández lövését a gólvonalról tornázta ki. 49. GÓÓÓÓÓÓÓL!!!!! Andrés Iniesta bal oldali lövését Shay Given érthetetlen módon középre öklözi, pont David Silva elé, aki a kaputól tizenkét méterre huzogat, tili-tolizik, három védőt megbolygat, egyet közülük lefektet, majd mellettük a kapu jobb oldalába passzol. Given nem éri el. 2-0 48. A jobb oldalon felfutó Álvaro Arbeloa lő kapásból kapura egy lapos átadást, a vetődő Shay Given kipaskolja a labdát. A kipattanót kivágják a védők. 46. A második félidőt a spanyolok kezdik. Az első félidőt egy szóval lehet jellemezni: egykapu. A spanyolok azt csináltak, amit akartak, az írek kicsit csalódást okoztak, mert nagyon fogadkoztak meccs előtt. Még Giovanni Trapattoni szövetségi kapitány is azt mondta, hogy miért ne verhetnék a spanyolokat, de gyors választ kapott, hogy miért nem. A világon semmit sem látni abból a beígért kőkemény küzdelemből, amit beharangoztak. Ebben az ír csapatban nincsen benne a gól, viszont ha a spanyolok nem bohóckodják el a helyzeteiket, 5-0 lehetne az állás. 45+1. Andrés Iniesta még kapura lövi a labdát, ami pont a léc alá tart, de Given kitornázza. Vége az első félidőnek. 45. Na, egy ír helyzet, de Robbie Keane a védőkbe bombáz közelről. 44. Ez már kezd ciki lenni, az egész meccs egyhangú. Nem egy gól van benne a levegőben, hanem öt. Torres cselez le két védőt az írek tizenhatosán belül, aztán hagyja ellőni Xavinak, de Given védi a lövést, majd az ismétlés is kimarad. 42. Xavi lőtte el 16 méterről, egy bokamozdulattal a labdát, miután David Silva visszatette elé, de a vetődő Given másodszorra megfogta. 40. Óriási helyzetet puskáznak el a spanyolok, Fernando Torres egy az egyben megoldhatta volna, de inkább átpasszolta a másik oldalra, majd Xavinak, így vissza is értek az ír védők. Shay Given a kapuban nem nagyon érzi az ütemet. 35. Az UEFA statisztikái szerint a spanyolok 60 százalékban birtokolják a labdát. Pedig eddig 80-nak tűnt. 30. A spanyolok sorozatban vezetik a támadásokat, nagyon érezni a klassziskülönbséget a két csapat között. Szinte csak az írek térfelén folyik a játék. 26. Xavi jobb oldali szögletét Piqué fejeli méterekkel mellé. 25. Jordi Alba meghúzza a bal oldalon, az alapvonalról középre passzol, a vetődő David Silva közelről fejelne, de a védők szögletre mentenek. 23. Andrés Iniesta 18 méteres lövését üti ki Given. 21. A spanyolok 25 méterről jönnek szabadrúgással. Xavi lepasszolja Busquetsnek, de nem sikerül a variáció. 18. Az írek villámgyors ellentámadást indítanak, de Aiden McGeady hosszú előrepasszát elkapja a komótosan kisétáló Iker Casillas. 16. Gerard Piqué lő 25 méterről, Given biztosan fogja a labdát. Az első negyed óra kizárólag a spanyolokról szólt. 14. Xavi kap remek kiugratást, nincs les, de kikotorják a labdát a védők. A bíró szerint nincs szöglet. 12. Nagyon gyenge az ír védelem, tele van lyukakkal, a spanyolok csak maguknak köszönhetik, hogy nem két góllal vezetnek. Az írek egy-két gyenge ellentámadást vezettek csak. 8. Újra Torres kerül helyzetbe, egy jobb oldalról érkező fejespasszot kapásból mellélő. 7. David Silva lövi rá a tizenhatoson belül, Given magabiztosan fogja. A spanyol passzolhatott is volna. 4. GÓÓÓÓÓL!!!!! David Silva kap középen remek labdát, de szerelik az ír védők, azonban Fernando Torres elcsípi a labdát Keith Andrews elől, és hét méterről, az ötös sarkától Shay Given kezei között a hálóba bombáz. 1-0 2. Simon Cox próbálkozik messziről, Iker Casillas vetődve kiüti a labdát. 1. Az írek kezdik a mérkőzést. 20:45 A C csoport másik meccsén Olaszország 1-1-es döntetlent játszott Horvátországgal, így két meccs után két pontja van, míg a horvátoknak négy. Cesare Prandelli csapata kezdhet izgulni, mert az utolsó csoportkör kemény lesz. 20:40 A két csapat először találkozik Európa-bajnokságon. Eddig csak selejtezőkön játszottak egymással, összesen hatszor, abból négyet megnyert Spanyolország, kétszer pedig döntetlen született. 20:30 Gdanskban kicsit esős az idő, és a 73 éves Giovanni Trapattoni, az Eb-k történetének legidősebb szövetségi kapitánya szerint ez az íreknek kedvez, mert hozzászoktak már ahhoz, hogy esőben focizzanak. 20:20 Giovanni Trapattoni is csatárt cserélt a 4-4-2-es formációban, Kevin Doyle helyett Simon Cox kezd. A SPANYOL HIMNUSZ: AZ ÍR HIMNUSZ: 20:10 Vicente Del Bosque spanyol szövetségi kapitány legkomolyabb változtatása az olaszok elleni meccshez képest, hogy ezúttal nem egy árnyékékel kezd (Cesc Fabregas), hanem egy igazi, klasszikus középcsatárral (Fernando Torres). A 4-3-3-as felállás persze marad. 20:00 Üdvözöljük Kedves Olvasóinkat! Háromnegyed óra múlva kezdődik a spanyol-ír összecsapás, ami papíron simának ígérkezik. |
Robbie Keane, az írek csatára szerint csapatának csak akkor van esélye a spanyolok ellen csütörtök este, ha úgy játszik, mint a Chelsea a Bajnokok Ligájában a Camp Nouban a Barcelona ellen....
Tovább a teljes cikkhez »




Csácsá, jó8
