Csütörtökön Balotelli ügynöke kissé horrorisztikus „ötlettel” állt elő, azt hangoztatta, elfogadható lenne, ha a Real Madrid 70 millió eurós ajánlatot tenne. Az összeg meghökkentő és nem csak azért, mert az átigazolási piaccal foglalkozó német szakportál, a transfermarkt.de mindössze 15 millióra taksálja a futballistát…
Balotelli nem tartozik az Inter alapemberei közé, ezért sem valószínű, hogy a spanyol elitklub 70 millió utalna a szolgálataiért. A támadónak magának köszönheti, hogy Milánóban nem kérnek belőle, lévén a legutóbbi szezonban inkább a botránykrónikát gyarapította vaskos fejezetekkel, a pályán már közel sem „pingálta tele” saját hőstetteivel a klubkrónikát.
Persze nem elképzelhetetlen, hogy „nyomott áron” azért megvenné Balotellit a Real Madrid, de ne feledjük, éppen a futballista milánói ellenfele, Jose Mourinho lett a királyi klub új vezetőedzője…
Az Internél azonban arra számítanak, hogy megüresedik az olasz-ghánai helye az öltözőben, így jutna fogas a Benfica brazilja, Ramires számára. A középpályás 15 milliós ára nem jelenthet leküzdhetetlen akadályt, az új tréner, Rafa Benítez pedig számít a játékosra…
Internazionale: Ciao Mario Balotelli!
Szerző: shLétrehozva: 2010. július 2. 13:08
Megszületett (?) Milánóban az elhatározás: hamarosan elválnak az Internazionale és Mario Balotelli útjai. Az il Corriere dello Sport úgy tudja, a Bajnokok Ligája-győztes klub elengedi az olasz-ghánai csatárt a Real Madridhoz, mivel megtalálta az utódot. Az itáliai egyesület a Benfica brazil középpályását, a világbajnokságon szereplő Ramirest szeretné leigazolni.

FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS