Íme Egervári hazai válogatott kerete

Szerző: MTILétrehozva: 2012. április 16. 16:22
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte az OTP Bank Ligában játszó futballistákból álló ligaválogatottjának keretét.


 

A gárda április 24-én a Róth Antal vezette U21-es csapattal találkozik, majd májusban egy nemzetközi összecsapáson vesz részt.

"Mivel az Európa-bajnokság miatt az UEFA nem biztosít március-áprilisban nemzetközi mérkőzésnapokat, lehetőség adódott, hogy életre hívjuk a ligaválogatottat, és két felkészülési mérkőzést szervezzünk az itthon pallérozódó, és hétről hétre kiemelkedő teljesítményt nyújtó labdarúgóknak - mondta az MLSZ honlapjának Egervári Sándor. - Ez tekinthető egyfajta felzárkóztatási lehetőségnek a számukra, hiszen ők azok a játékosok, akik már kopogtatnak a válogatott előszobájának ajtaján, ezért szeretnénk biztosítani számukra a bizonyítási lehetőséget."

"A keretbe több U21-es válogatott játékost is szerettünk volna jelölni, de Róth Antallal egyeztetve abban állapodtunk meg, hogy az egymás elleni mérkőzésen ők még a korosztályos csapatban szerepelnek majd" - tette hozzá a szakember.

A MAGYAR LABDARÚGÓ LIGAVÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Csernyánszki Norbert (MVM Paks), Rózsa Dániel (Haladás Sopron Bank)
Védők: Nagy Zoltán (DVSC-TEVA), Fehér Zoltán (Győri ETO), Lipták Zoltán (Újpest FC), Balogh Béla (Kecskeméti TE), Mészáros Norbert (DVSC-TEVA), Debreceni András (Budapest Honvéd), Korhut Mihály (DVSC-TEVA), Mohl Dávid (Kecskeméti TE)
Középpályások: Dudás Ádám (Győri ETO), Kulcsár Dávid (Ferencváros), Varga József (DVSC-TEVA), Pátkai Máté (Győri ETO), Szakály Péter (DVSC-TEVA), Sándor György (Videoton), Koltai Tamás (Győri ETO), Halmosi Péter (Haladás Sopron Bank)
Támadók: Lencse László (Kecskeméti TE), Nikolics Nemanja (Videoton), Horváth Zsolt (PMFC), Hrepka Ádám (MVM Paks)
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu