Idehaza Spanyolország a legnépszerűbb

Szerző: MTILétrehozva: 2012. június 8. 12:49
Az 50 év alatti felnőtt lakosság felét érdekli a péntek este kezdődő ukrán-lengyel közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság, amelyen a spanyolokért szorít a legtöbb magyar.

 

Az NRC Piackutató 18-49 évesek körében végzett felmérése alapján ezen korosztály csaknem felét egyáltalán nem érdekli a kontinenstorna, míg 20 százalékuk követi majd kiemelt figyelemmel a meccseket.

Az esemény leginkább a 40-es éveikben járó férfiakat foglalkoztatja, 29 százalékuk válaszolta azt, hogy élénken érdekli az esemény, s csak 30 százalékukat nem érinti meg egyáltalán a háromhetes viadal. A teljesen közömbösek több mint 60 százaléka nő, ugyanakkor a leglelkesebbek 30 százalékát is a hölgyek teszik ki.

A csapatokkal kapcsolatban a válaszadók 40 százaléka sorolta három kedvenc együttese közé a címvédő és világbajnok spanyolokat. Őket a németek követik 29, illetve az olaszok 25 százalékkal. Az angolok és hollandok 20-20 százalékot kaptak.

Hasonló kutatással állt elő az OTP Alapkezelő is, a 25 és 49 évesek körében. A lakosság fele érdeklődik élénken az esemény iránt, a megkérdezettek többsége itt is a spanyolokkal szimpatizál, nekik a válaszadók 22 százaléka szurkol, míg a németeknek 17, az olaszoknak pedig 14 százaléka.

Hozzászólások
Sandler Bouy 2012. június 8. 16:11 (5)
Ígéret
  371
sok a magyar divatmajom...
Törölt felhasználó 2012. június 8. 15:39 (4)
Avatar_70_male
Újonc
  0

„jah mert szurkoljunk a fos angoloknak itt látszik hogy az angol foci ****** a sok idegen légiós sztár nélkül mehetnek a levesbe”




[Hivatkozás: Balázs Kis 2012. június 8. 15:36]
De mért kell mindig a legjobbnak/legesélyesebbnek szurkolni? Ezt soha nem értettem...
Balázs Kis 2012. június 8. 15:36 (3)
Bajnok
  3998

„A nagy magyar divatdrukkerek



Vicc komolyan mondom..”




[Hivatkozás: Premier League 2012. június 8. 15:29]
jah mert szurkoljunk a fos angoloknak itt látszik hogy az angol foci ****** a sok idegen légiós sztár nélkül mehetnek a levesbe
Hajrá FC Barcelona!!!
Premier League 2012. június 8. 15:29 (2)
Ígéret
  374
A nagy magyar divatdrukkerek

Vicc komolyan mondom..
Sporthiradó Szerkesztő 2012. június 8. 12:24 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64249
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
15:54  Lemondott a BL-aspiráns edzője15:36  A PSG kibabrálhat a Napolival15:21  Katalán színekben pompázik a Barca-mez15:01  Műfogsor a pályán - videó!14:57  „A Dortmund megnyeri a BL-t”13:53  A Bayern a pénzügyekben is éllovas13:20  Tárgyalnak Dzekóról és Cavaniról!12:46  Íme, az új angol mez – fotó11:52  A 10 legjobb idézet Mourinhótól11:19  Nemhogy a foci-vb, a főpróba se áll jól10:45  A Barcelona 20 milliót adna Kompanyért10:10  Megszületett Rooney második fia09:04  Ferguson lett az Év Menedzsere22:24  Büntetés a Romának és az Internek22:02  Az Atlético elengedi Falcaót21:33  Európa-liga-döntő Varsóban?20:56  Börtönben a Steaua elnöke20:16  Hivatalos: Mourinho távozik!19:34  Neymar beintett a Barcelonának18:33  Mourinho ideje már rég lejárt – vélemény16:56  Nincs BL, de Bale hosszabbíthat!16:28  Újratárgyalják a korrupt vezetők ügyét  A Juventus Higuaín helyett Tévezt akarja  A Spursből igazolna a Liverpool  Moyes munkába állt az Old Traffordon  Neville visszavonulhat  Franciaországban Ibrahimovic a legjobb  Dzsudzsák: a legrosszabb meccsem volt!  Megvan a Bajnokok Ligája-döntő bírója  Ancelotti már menne, de a PSG nem engedi  Lemondott a Napoli edzője, jön Mancini?Va  Barcelona-ünnep a 30. győzelem utánVa  BL-t ért a Milan nagy hajrás fordításaVa  Bajnok a Porto, hiába nyert a BenficaVa  A száguldó Honvéd átrobogott a GyőronVa  Chelsea, Arsenal: BL; Fergie-búcsú: 5-5!Va  Az Anderlecht bajnok Hazard-ék előttVa  Atlético-ajánlat: nagy visszatérés?Va  Carroll az újjávarázsolt Monacóé lehetVa  Nasri: Csak a Man. City, nem a PSGVa  Dzsudzsák bunyója, Priskin győztes góljaVa  "Pellegrini csodát művelne a Cityvel"Va  Újra BL-győztes az Aukland CityVa  Rooney kihagyja Ferguson búcsúmeccsétVa  Mourinho vinné magával CR-t isVa  Benítez: az utódomnak könnyű dolga leszVa  Heynckes elsírta magát a sajtó előttVa  David Beckham elbúcsúzottSzo  Oda-vissza verte a Samp a bajnokotSzo  Közelebb az ezüsthöz a VideotonSzo  A Sassuolo és a Verona a Serie A-ban!Szo  Hummels megsérült a BL-döntő előttSzo  Súlyos sérülés a BayernnélSzo  Még nem adta fel a SiófokSzo  Fetrengtek a barcások a buszparádénSzo  A Bayern kiizzadta Heynckes 1. búcsújátSzo  Felbukik-e az utolsó akadályban a Milan?Szo  A Fradi nyerte a győri örökrangadótSzo  A Monaco már a BL-t tűzte ki célulSzo  Vilanova ismét elhagyja a Barcát
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók