Amíg a kisebb klubok játékosai évente keresnek összesen mintegy 20 millió euró körüli összeget, addig az olasz sportnapilap állítása szerint a két milánói klub, az Internazionale és az AC Milan ennek mintegy a hatszorosát utalja át bérköltségként egy szezon alatt, tehát körülbelül 120 milliót.
Nem meglepetést tehát, hogy a két egyesületből kerül ki a két legjobban fizetett labdarúgó is a Serie A-ban. Ebben a tekintetben az olaszországi ranglistát Zlatan Ibrahimovic vezeti, ő csillagászatinak számító 11 milliót vághat zsebre egy idényben, míg a második helyen az előző esztendő aranylabdása, a brazil Kaká áll a maga 9 milliójával.
Egyes források szerint az előző szezonban a svéd támadó még „csak” hatmilliót tehetett zsebre, azonban a nyáron ezt további öttel megtoldotta az Inter vezetősége, mondván nehogy eszébe jusson a csapat egyik legnagyobb sztárjának, hogy rábólintson a Real Madrid hívó szavára.
Ibrahimovic fizetésével kapcsolatban annyit nem árt megjegyezni, hogy bizony nem csupán Olaszországban számít magasnak, hiszen Angliában például egy heti 150 ezer fontos kereset bizony topösszegnek számítana, de éves lebontásban az is „csak” 9 millió 670 ezer euró környékén mozog.
A két milánói egylet mögött csupán egy hajszállal – 5 millió euróval -, marad el a Juventus bérköltsége, amely ebben szezonban klubcsúcsot döntött a maga 115 milliójával. A torinói gárda után a Roma következik, de a farkasok mindössze 60 milliót költenek egy évben erre a célra.
Összességében az olasz élvonalban szereplő klubok ebben az idényben 768,4 millió eurót fizetnek ki a játékosoknak, ez az összeg 101,9 millióval több, mint az előző szezonban.
