Ibra leszólta az Intert és a Barcelonát

Szerző: shLétrehozva: 2010. szeptember 9. 18:08
Zlatan Ibrahimovicot – Robinho társaságában – hivatalosan is bemutatták a Milan játékosaként csütörtökön. A svéd csatár üzent az Internek és a Barcelonának, s végtelenül büszke arra, hogy a világ legszebb mezét viselheti… Már most mindent megnyerne a Rossonerikkel.



Zlatan Ibrahimovictól minden kitelik. Erre rájöhettünk már ezerszer, itt az ezeregyedik példa: a svéd csütörtöki milanos bemutatásán kijelentette, új klubjának a nyomába sem érhet az Inter és a Barcelona.

A támadó ezt a Milan múltbeli sikereivel indokolja, és Bajnokok Ligáját, de legalább bajnokságot ígér a szurkolóknak.

Zlatan alig várja, hogy a városi derbin borsot törjön korábbi kenyéradója, az Inter orra alá, és az sem érdekli, ha ezért neheztelnek majd rá a kék-fekete ultrák. Mint fogalmazott, a jelenben él, a múltat maga mögött hagyta, és kizárólag a jelenlegi csapatának tartozik elszámolnivalóval.

Hogy miért pont a Milant választotta, amikor kitelt a becsülete Barcelonában (amely ugyan csak kölcsönben engedte el)? „Egyetlen játékos sem mondhat nemet a Milannak” – replikázott Ibra, aki elárulta, Berlusconi személye is sokat nyomott a latban.

„Azt mondta nekem (Berlusconi) Barcelonában, hogy nélkülem nem megy haza. Csak kétszer beszéltünk, de seperc alatt meggyőzött arról, váltanom kell. Onnantól már csak a két klubon állt vagy bukott, hol folytatom.”

Ibrahimovic saját bevallása szerint éhesebb a sikerre, mint valaha, és büszkén akarja viselni a világ legszebb mezét. Itt nem a svéd válogatott dresszére gondolt…
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu