Erwin Koeman ezúttal is Babos Gábornak szavaz bizalmat a kapuban, a védősorban azonban van egy nagy meglepetés: a balhátvéd Bodnár László lesz, aki inkább jobb oldali védőként, illetve jobb középpályásként szerepelt pályafutása során.
A középpályás a védekező feladatokat a Dárdai, Vadócz kettős látja el, előttük Gera Zoltánnak, Hajnal Tamásnak és Dzsudzsák Balázsnak lesz feladata az egy támadót leginkább segíteni.
Azt az egy támadót, akit a várakozásokkal ellentétben nem Torghelle Sándornak hívnak, hanem Huszti Szabolcsnak. Az Augsburg légiósa 2006 óta nem szerepelt a nemzeti tizenegyben, de a német másodosztály mostani szezonját jól kezdte, így megkapta a behívót.
A dánoknál Thomas Sörensen kapus sérülése miatt nem védhet, helyettese Stephan Andersen lesz. Bár úgy tűnt, a támadósorban Nicklas Bendtner és Jon Dahl Tomasson sem lesz ott a csapatban, végül mindketten bizalmat kaptak. Pedig az Arsenal támadójának állapota nagyon rossznak tűnt, nem is edzett a mérkőzés előtt.
