Howard Webb: Kassai nagyszerű bíró!

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 27. 13:12
A tavalyi Bajnokok Ligája-döntőt, majd az azt követő világbajnoki finálét is vezető Howard Webb szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) jó döntést hozott azzal, hogy Kassai Viktort jelölte ki a szombati FC Barcelona-Manchester United Bajnokok Ligája-döntő játékvezetőjének.


"Kicsit azért aggódom Viktorért, fiatal, de rendkívül tapasztalt bíró - olvasható a Guardian című napilap honlapján a 39 éves Webb nyilatkozata. - Kiválóan szerepelt a világbajnokságon, elődöntőt vezethetett, a legjelentősebb szinteken is bebizonyította, hogy nagyszerű játékvezető. A Bajnokok Ligájában is jól dolgozott, azzal, hogy őt jelölték ki, elismerik a képességeit."

Webb - aki a sorozat előző fináléját, az Internazionale-Bayern München találkozót vezette - úgy véli, Kassaira óriási élmény vár: "Fantasztikus hangulat lesz a Wembley Stadionban, két nagyszerű szurkolótáborral. Remélem, lesz alkalma arra, hogy kiélvezze ezt a lehetőséget, ugyanis kiváltság egy ilyen mérkőzést vezetni. Biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy vezet majd, mint bármelyik más BL-összecsapáson. Úgy gondolom, pályafutása egyik csúcspontjaként tekint majd vissza az összecsapásra."

guardian.co.uk
A Guardian cikke Fotó: guardian.co.uk

A 35 éves Kassai minden idők legfiatalabb játékvezetője lesz a BL-döntőben,  munkáját Erős Gábor (40 éves) és Ring György (30) asszisztensek, továbbá a két kapunál elhelyezkedő Fábián Mihály (31) és Bognár Tamás (33) segíti majd, s Vad II István (32) lesz a tartalék játékvezető. Az UEFA a mérkőzésre még egy asszisztenst (biztonsági tartalékot) jelölt Kispál Róbert (42) személyében.

Kassai a korrekordot Pierluigi Collinától, az UEFA játékvezető bizottságának elnökétől "veszi el", aki 39 évesen dirigálta 1999-ben a Manchester United-Bayern München összecsapást.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Az angolok támadják Kassait – lapszemle
A lapok többsége tárgyilagosan számolt be arról, hogy Kassai Viktor vezeti a Barcelona-Manchester United Bajnokok Ligája-döntőt, de kivételek akadnak. A Daily Mail nem tudja megbocsátani a magyar bírónak az Arsenal elleni...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Kassai BL-karrierje Splittől Londonig
Kassai Viktor rekordfiatalon, 36 évesen kapta meg a Barcelona-Manchester United Bajnokok Ligája-döntőt, de a magyar játékvezető már 2004-ben belekóstolt a sorozat ízébe. Elsőként egy Hajduk-Shebourne selejtezőt bíztak rá, majd...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Kassai szereti, ha Messinek fújhat
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése értelmében Kassai Viktor vezeti a Barcelona-Manchester United Bajnokok Ligája-döntőt szombaton! Kassainál fiatalabb bíróra még nem bíztak BL-döntőt, amelyben most debütál a...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu