Hivatalos: Guti a Besiktasba igazolt

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 26. 18:45
Már tudtuk, hétfő délutánra azonban hivatalossá is vált: a Real Madridtól eltanácsolt Guti a török Besiktas csapatához szerződött. A 33 éves középpályás ingyen került Isztambulba és írt alá kétéves szerződést. Guti évi 2,7 millió eurót keres majd.


 

Guti vasárnap jelentette be, hogy biztosan elhagyja a Realt azok után, hogy már 9 évesen a klub tagja lett. 1995 decemberében mutatkozott be a nagycsapatban, a tizenöt idény alatt összesen 387 meccsen húzta magára a fehér mezt, ezeken 46-szor volt eredményes.

A spanyol sajtó már korábban megszellőztette, hogy a Besiktast érdekli Guti, sőt, egy-egy kósza pletyka szerint a Galatasaray is harcolt a kegyeiért.

Nos, végül a Kara Kartallar (Fekete Sasok) lettek a befutók: az isztambuliak be sem engedik a látogatókat a hivatalos honlapra addig, amíg óriási poszteren világgá nem kürtölik, hogy háromszoros Bajnokok Ligája-győztest igazoltak. 

A történet érdekessége, hogy Guti ezzel újra Bernd Schuster vezetőedző kezei alá dolgozhat, mint tette azt egykoron Madridban.

A Besiktas negyedik lett a legutóbbi török pontvadászatban, így az Európa-ligában indulhat, ahol a 3. selejtezőkörbe bekapcsolódva a cseh Viktoria Plzen ellen meccselhet csütörtökön.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Guti könnyes búcsút vett Madridtól
A Real Madrid legendás középpályása, José María Gutiérrez „Guti" tizenöt idény után búcsút intett a királyiaknak, és a Besiktashoz távozott, ahol ismét együtt dolgozhat Bernd Schusterrel. ...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Real-búcsú: Guti vasárnap, Raúl hétfőn?
Mindössze két nap leforgása alatt a Real Madrid két legendája távozhat az egyesülettől. A klub friss közleménye szerint Guti vasárnap tart sajtótájékoztatót, amikor források szerint a spanyol válogatott bejelenti távozását. A...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu