A 30 éves hátvéd nem ismeretlen a DVSC szurkolói számára, hiszen a Boci becenévvel illetett játékos náluk kezdte pályafutását. A debreceni esztendőket követően előbb a Dinamo Kijev, majd az Arszenal Kijev futballistája lett. Öt évvel ezelőtt nyugat felé vette az irányt és a holland Roda JC alkalmazottjaként folytatta. Németalföldön meghatározó láncszeme lett a sárga-fekete csapatnak és 2005 telén le is igazolta a Red Bull Salzburg, ahol szintén alapemberré vált. Idén azonban nem hosszabbították meg lejárt szerződését, majd több kecsegtető ajánlat ellenére engedett Herczeg András hívásának.
Bodnár nemcsak klubcsapataiban, de a válogatottban is meghatározó emberré vált, elsősorban Lothar Matthaus bizalmának köszönhetően, ám Erwin Koeman is számít rá, tagja a románok elleni keretnek is.
A hátvéd nagy erősítés a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörére készülő debreceni együttes számára.